Hajdu problémásnak tartja a Bazi Nagy Roma Lagzit

2003.03.31. 15:29
Az ORTT új elnöke szerint a médiahatóság csak végrehajtatja a törvényeket, amikor nem tágít a korhatárkarikáktól, ami "lehetne ízlésesebb, vagy kevésbé zavaró is". Hajdu István az Index Törzsasztalában kijelentette: a döntés előtt kellett volna a véleményeket ütköztetni karika-ügyben, ám szerinte most sincs késő változtatni, hiszen "semmi rosszat nem indokolt sokáig őrizgetni".
Hétfőn az Index Törzsasztalának vendége a médihatóság új vezetője volt. Hajdu István a legtöbb kérdést a korhatárkarikákkal kapcsolatban kapta. Arra a felvetésre, hogy valóban nem akar-e semmit tenni a sárga körök eltüntetéséért azt válaszolta: a korhatárjelzéseket a 2002/XX-as törvény írja elő. Az ORTT végrehajtatja a törvényben előírtakat. "Saját véleményem szerint lehetne hatékonyabban, ügyesebben csinálni. Erről vannak jó külföldi tapasztalatok" - hangoztatta.

Ha valami rossz, nem kell megvárni, míg megszokják

Hajdu István
Szintén a karikákkal kapcsolatos kérdésre azt reagálta az elnök, hogy a törvényben megszabott céljuk szerint tájékoztatják a nézőket (elsősorban a szülőket), és ugyanakkor minden korhatár-jelzéshez tartozik egy időpont, amely előtt nem kezdődhet meg a film sugárzása. "Ha valamit sokan tartanak rossznak, nem hiszem, hogy meg kell várni, míg megszokják" - szögezte le. Szerinte a nézők érdekeit kell szolgálni, velük együtt kitalálni, hogy mi lehet a jó módszer.

Műsorkezdési időpontokokban az ORTT nem komptenes

Sokan firtatták azt is, mit tehet a médiahatóság azért, hogy a műsorújságban szereplő időpontoktól ne nagyon térjenek el a műsorszolgáltatók. Hajdu szerint a műsorújságokban közölt program betartására hatósági eszközökkel nem kötelezni a műsorszolgáltatókat. Érdekes fogyasztóvédelmi problémát vet fel az a közelítés, hogy aki előfizet például egy kábelszolgáltatásra az megkapja-e a beígért szolgáltatást (műsort).

Hajdu István a tv2 vasárnapi Bazi Nagy Roma Lagzi című műsorát problémásnak ítélte. Felidézte: rádióelnöksége idején kollégáival közösen megszűntették az egyébként nagysikerű Csáti Falugyűlés című műsorszámot. Hajdu úgy véli: semelyik népcsoport önérzetét, szokásait, értékrendjét nem célszerű megsérteni.

A reklámszabályok betartásáról elmondta a jelenlegi szabályokkal sokszor megéri megsérteni a törvényt, a másik pedig, hogy a jogerős bírósági végzésekig évek múlnak el.