Halmai politikai elfogultságot sejt az Alkotmánybíróságnál

2007.06.07. 11:22
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökhelyettese tart attól, hogy az Alkotmánybíróság a Fidesz népszavazási kezdeményezéseiben hozott döntése politikailag elfogult. Halmai Gábor a Napkeltében azt mondta: az Ab-be is pártok jelölik a tagokat, nem zárható ki, hogy ők is pártszempontnak megfelelő döntést hoznak.

"Nem állítom, hogy az Alkotmánybírósági döntései általában politikailag elfogult döntések, tartok tőle és félek tőle, hogy ez egy kivétel" - mondta az Ab legutóbbi népszavazási döntéseiről Halmai Gábor az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökhelyettese a Napkeltében.


Halmai Gábor
Halmai Gábor hangsúlyozta: az OVB-t meggyanúsították, hogy politikailag motivált döntéseket hozott, az Ab-t azonban nem, holott mindkét testületbe pártok jelölik a tagokat.

"Nem biztos, hogy ezek a pártok által jelölt alkotmánybírók nem valamiféle párt - nem azt mondom, hogy utasításnak - de valamilyen pártszempontnak megfelelő döntést hoznak" - tette hozzá az alkotmányjogász, akit korábban az SZDSZ és az MSZP javasolt alkotmánybírói posztra.

AZ OVB elnökhelyettese azt mondta: ismeri, hogy az ügyet előadó alkotmánybíró (Paczolay Péter) milyen kiváló alkotmányjogász, ezért azt is tudja, hogy "az ő szakmai kvalitásai sokkal többre predesztinálják, mint erre a meglehetősen színvonaltalan, cinikus, érveket nem tartalmazó szövegre", amit kibocsátottak a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések kapcsán.

Halmai Gábor úgy vélte: nincs olyan tilalom, ami arról szól, hogy a három ügyben az OVB ne vehetne elő újabb érveket. Szerinte ezért az Ab-nek ez a kitétele egy alkotmányos intézmény önállóságának, függetlenségének, szuverenitásának kétségbe vonását jelenti.

Szerinte az a veszély, hogy az Ab a mostani népszavazási kezdeményezésekben hozott döntésével letért arról az 1993 óta követett gyakorlattól, amely a népszavazást kivételes, a parlamenti demokráciát kiegészítő eszköznek tartja.

Az ingyen sörről szóló népszavazási kezdeményezés kapcsán Halmai Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy bár ez a kérdés nyilván sarkított és ironikus, de analóg a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdésekkel, és azt veti fel, hogy lehet-e olyan kérdésben népszavazást tartani, ami megterheli a költségvetést, mégis mindenki megszavazza, hiszen "ki a fene" akarna fizetni azért, amit ingyen is meg lehet kapni.



MTI 2007. június 7., csütörtök 10:37