Halas Hangja a Fidesz hangja?

2001.09.05. 16:03
Az Index birtokába jutott dokumentumok szerint a Halas Hangja kiskunhalasi kereskedelmi rádiót üzemeltető kft. első bejegyzett székhelye megegyezik Dr. Szabó Erika, a térség fideszes országgyűlési képviselő férjének volt vállalkozásának címével. Ez megkérdőjelezi a képviselő Indexnek adott múlt pénteki nyilatkozatát, miszerint nincs köze a tulajdonosokhoz, és a rádiót sem a helyi Fidesz mozgatja. A rádió kilencven százalékát birtokló tulajdonosa egyébként Sepsi Katalin, aki annak a Sepsi Lászlónak a lánya, aki bőkezű Fidesz-szponzorként ismeretes, és az ő politikai kapcsolataihoz kötik a város volt rendőrkapitányának, Kastyják Jánosnak a menesztését.
A kisvárosi történet augusztus 20-án kapott újabb lökést, amikor a Halas Hangja zenei kívánságműsorában egy betelefonáló Wittner Mária, a Kommunista Diktatúrák Emléknapján elmondott parlamenti beszédét kérte. A február 25-én elhangzott, és azóta többször bírált beszédet a rádió azonnal leadta. Az Indexnek pénteken Nagy Janka Teodóra, az Országos Rádiós és Televíziós Testület (ORTT) Panaszbizottságának soros elnöke megerősítette, hogy érkezett hozzájuk panasz, és a háromtagú eljáró tanács harminc napon belül kivizsgálja az ügyet. Médiatörvényileg.

A levélíró

Információink szerint a levelet Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő írta. A képviselő megerősítette értesülésünket, és kijelentette: "Azért írtam a levelet, mert egyetlen rádiót sem sajátíthat ki egyetlen ideológia sem". A levél a médiatörvény 4§-ának (2) bekezdésére hivatkozik: a műsorszámok összegsége "nem állhat párt vagy politkai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatába". Az ORTT tájékoztatása szerint a felek meghallgatása nyilvános.

"Nincs közöm hozzá"

A Halas Hangja ügyvezető igazgatója, Friebert Jánosné lapunknak szűkszavúan úgy "nyilatkozott" az ominózus adás kapcsán, hogy "a tulajdonosok és a szerkesztőség munkatársai úgy döntöttek, hogy nem nyilatkoznak". Elzárkózott az eset kommentálásától Dr. Szabó Erika, a térség nyolc éve hivatalban lévő országgyűlési képviselője is, aki "nem tartotta szerencsésnek", hogy egy médiumról véleményt nyilvánítson. Szabó azonban kategorikusan visszautasította azokat a több forrásból megerősített információinkat, hogy a rádió mögött a Fidesz helyi szervezete áll, és a rádió beindulása mellett a furcsa "kérés" is a pártnak köszönhető. Szabó Erika az Indexnek kijelentette: nincs köze a rádióhoz, nincs köze a tulajdonosokhoz sem.

Azonos címek

Az Index birtokába került azonban a Halas Hangja Szolgáltató Kft. ORTT-vel kötött műsorszolgáltató szerződése, amely tartalmazza a kft. 2000. december 11-én beadott pályázatát is. Ebből kiderül, hogy a kft.-t 1999. november 19-én jegyezték be (október 26-án alapították) a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróságon, Kecskeméten. A kft. székhelyét a kiskunhalasi Virág utca 36.-ban jelölték meg a tulajdonosok. Ez a cím megegyezik Dr. Szabó Erika férjének, Brezdán Józsefnek volt vállalkozásának címével. A Szivárvány Reklámműhely címét a tavalyi megyei telefonkönyv még közli, az idei viszont a cég megszűnése miatt már nem. Brezdán József kérdéseink elől elzárkózott, és a "nem érdekel", "újságírókkal nem beszélek" mondatokkal zárta rövidre a beszélgetést.

Módosították

Tehát a Halas Hangja Kft. első székhelye a képviselő férjének megszüntetett, de a pályázat beadásakor még működő vállalkozásának címe volt. Az ORTT-hez eljutott pályázatban azonban van egy csatolt, székhelymódosításról szóló okirat is, amely a Halas Hangja Kft. Virág utcai székhelyét egy másik címre módosítja. A bélyegző szerint a módosító irat december 6-án érkezett be a kecskeméti cégbíróságra, öt nappal a pályázat beadása előtt.
Ezzel viszont tisztult a kép: a rádió tulajdonosának székhelyét már nem lehet kötni a képviselőhöz.

Gazdag rokonok

A Halas Hangja Kft. társasági szerződése szerint a cég 90 százalékos tulajdonosa Sepsi Katalin, a maradék tíz százalékot pedig Juhász Szilvia birtokolja. A Sepsi vezetéknév ismertségét Sepsi László ténykedésének köszönheti a család. Sepsi a rendszerváltás után a dohányüzletben szerzett magának óriási vagyont. A Sepsiker fantázianevű cég 1992-ben alakult, és négy évvel később már 30 milliárdos nettó árbevételt produkált. A Sepsiker Rt. 1996-ban a dohány-nagykereskedelmi piac közel negyven százalékát birtokolta; a cigarettát áruló kiskereskedők közel kétharmada tőle vásárolta az árut. A fénykorában 417 főt foglalkoztató vállalkozás azonban 1997 szeptemberében felszámolást kért saját maga ellen, és mára híre-hamva.

Legendás kapcsolatok

A helyi és az országos sajtó azonban Sepsi László legendás politikai kapcsolatairól cikkezett leginkább. A legbeszédesebb a Világgazdaságban 1999. május 20-án megjelent, "Kastyják ügy az ORFK előtt" című cikk volt, amely Kastyják János kiskunhalasi rendőrkapitány feletteseinek készített jelentéséről számol be, amit Sepsi Lászlóról készített. (Sokak szerint ez okozta Kastyják menesztését - részletesen Rajnai Attila: No szmoking - a kiskunhalasi rendőrkapitány leváltásának története cikkében, Élet és Irodalom, 2000. január 14.)

Orbán lovagolni járt Sepsihez

A jelentés szerint Sepsi több politikussal is jó kapcsolatot épített ki, így az 1994-es választások előtt Kiskunhalason fogadta Torgyán Józsefet és Orbán Viktort, támogatta a kiskunhalasi fideszes és kisgazda országgyűlési képviselők kampányát, valamint a Fidesz országos kampányát is. Ez utóbbi esetben 40 millió forintról szóltak az újságok, amelyek megemlítették, hogy a vállalkozó Szabó Erika országgyűlési képviselővel is jó kapcsolatokat ápol. Kastyják jelentésében egyébként arra is kitért, hogy Orbán Viktor rendszeresen járt a Sepsi-tanyára lovagolni.