Hetekig húzódhat a Happy End ügye

2002.05.31. 15:52
Hetek múlva lehet csak gyanúsítottja a Happy End és az Ezüsthajó megrendelései kapcsán, hűtlen kezlés miatt elrendelt nyomozásnak. A két cég a költségvetési milliókat az Országimázs Központtól kapta, hűtlenül kezelni pedig - jogi szakértők szerint a - magáncégek saját vagyonukat nem tudják.
Még hetekig eltarthat, amíg a szakértők elemzik a Happy End-től és az Ezüsthajó Kft-től csütörtökön lefoglalt iratokat. A nyomozók a kirendelt igazságügyi szakértőtől várnak választ azokra a kérdésekre például, hogy megállapítható-e valamilyen bűncselekmény és ha igen, azokért kit vagy kiket terhel a felelősség. Így tehát gyanúsítottja csak a szakértői vélemény elkészülte - azaz hetek múlva - lehet a hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozásnak - nyilatkozta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója az Indexnek.

Az ORFK nyomozói csütörtökön délben jelentek meg egy rendőrségi revizorral az Ervin utca 7. szám alatt. Bár ez a hely a Happy End Kft. székelye, számos iratot - főként számlákat - találtak és foglaltak le a nyomozók a Ezüsthajó Kft-től is. Az épületben lévő munkatársak nem éltek panasszal a lefoglalás ellen és mindenben segítették a nyomozókat.

Mindeközben a Legfőbb Ügyészség törvénysértőnek találta a Fidesz közeliként emlegetett, az elmúlt négy évben milliárdos állami támogatásokat elnyert Happy End Kft. és a kancellária között létrejött, úgynevezett eseti szerződéseket. Mivel azonban a szerződések tárgya szolgáltatás, az eredeti állapotot nem lehet helyreállítani, a feltárt törvényértések ügyészi eszközökkel nem orvosolhatók. A Miniszterelnök Hivatal viszont bíróság előtt megtámadhatja a törvénysértő szerződéseket. Mindez azonban lényegtelen a büntetőeljárás szempontjából - jegyezte meg Garamvölgyi László.

Hűtlen kezelni idegen vagyon lehet

Hűtlen kezelés miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. A törvény szerint ezt a bűncselekményt az követi el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz. Hűtlen kezelést egy magáncég tulajdonos nem tud elkövetni, ez a vállalkozó részéről csalásnak minősülhet - mutatnak rá jogi szakértők.

Mind a Happy End, mind pedig az Ezüsthajó esetében milliárdos állami megrendelések kapcsán vizsgálódnak a hatóságok Juhász Ferenc szocialista képviselőként, még márciusban tett feljelentése alapján. A két cég a költségvetési pénzeket az Országimázs központtól kapta, amit Tóth István Zoltán vezetett. Az imázsközpontot Borókai Gábor államtitkárként felügyelte, a Miniszterelnöki Hivatalon belül, amit Stumpf István kancelláriaminiszter irányított.