Bekérette az ügyészség a Happy End szerződéseit

2001.10.02. 14:42
A Legfőbb Ügyészség bekérette a Miniszterelnöki Hivatal a Happy End Kft.-vel kötött szerződéseit - tudta meg az Index, miután Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes írásbeli választ igénylő kérdést juttatott el a legfőbb ügyészhez, melyhez egy ügyvédi szakvéleményt is csatolt. Eszerint semmisnek kell tekinteni csaknem valamennyi, a Happy Enddel kötött szerződést, mert havi 3 milliós átalánydíjra szerződtek, nem pedig évi többmilliárdos munkára.
A zárszámadással kapcsolatos állami számvevőszéki jelentés nyilvánosságra kerülése után nem sokkal Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes írásbeli választ igénylő kérdést juttatott el a legfőbb ügyészhez, Polt Péterhez, azt tudakolva tőle: mikor kíván lépéseket tenni a törvénytelen szerződések megszüntetéséért. A szocialista politikus egy ügyvédi szakvéleményt is csatolt kérdéseihez, melyben a szakember többször rámutatott a közbeszerzési törvény megsértésére.

Keller László
A jogi érvelés szerint minden olyan szerződést semmisnek kell tekinteni, amelyek megkötése nyilvánvalóan törvénysértő. Keller és szakértője kifogásolta, hogy a Happy End Kft. nem fővállalkozónak szerződött, hanem havi három millió forintos átalányért vállalta a kormányzat külső kommunikációs munkáinak megszervezését. Felrótták azt is: ellentétes a jogszabályokkal, hogy a vállalkozói díjat a megkötött szerződésben havi átalánydíjra és ügyeleti díjra osztották.

A Legfőbb Ügyészség a kancelláriától bekérette a Happy End Kft.-vel kötött szerződéseket - tudta meg az Index Horányi Miklóstól, a legfőbb ügyész szóvivőjétől. Tájékoztatása szerint amint megérkeznek a papírok, ésszerű határidőn belül döntenek arról, szükségesek-e bármilyen lépések és ha igen, melyek ezek.

Keller László üdvözölte az ügyészségi lépést, de hangsúlyozta: a mostani lépés még nem jelent egyértelmű állásfoglalást pro vagy kontra. Úgy vélte, akkor érdemes értékelni a történteket, ha egyértelműen kiderült az ügyészségi álláspont.

Közben teljes hírzárlat mellett zajlik a rendőrségen az a nyomozás is, amely azt hivatott tisztázni: elkövette-e valaki a jogosulatlan adatkezelést azzal, hogy négy hónapon át titok volt: ki bírálta el név szerint a Happy End Kft. 4,2 milliárdos országimázs pályázatát. Samu Attila rendőrségi szóvivő szerint a nyomozás érdekei kívánják a hírzárlatot, de hangsúlyozta, hogy ezek szakmai, nem pedig politikai szempontok. Hangsúlyozta: a BRFK rendkívül ritkán él ezzel a lehetőséggel, de az ismeretlen tettes ellen zajló nyomozás érdekei most ezt kívánják.