Ambrus
-7 °C
3 °C

Semmisek a Happy End-es szerződések?

2001.09.14. 16:24
Egy ügyvédi szakvélemény szerint semmisnek kell tekinteni a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a Happy End Kft. közötti szerződések többségét, mert a közbeszerzési eljárás eredményeképp csupán havi 3 millió forint plusz áfa lett volna kifizethető a cégnek, a kiutalt több milliárd helyett. A jogász szerint a Fidesz kampánycégének vissza kellene fizetnie a kiutalt pénzeket, míg a Happy End alvállalkozóinak költségeik levonása után a teljes hasznukat, mert a fideszes céggel nem szerződhettek volna. A jogász véleménye alapján Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes írásbeli választ igénylő kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez azt tudakolva tőle: mikor kíván "lépni" az ügyben.
Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes a legfőbb ügyésztől vár segítséget arra, hogy megszünjön a kancellária Országimázs Központja, illetve a Fidesz korábbi kampányát, a pártvezetők PR-ját és a vezető kormánypárt arculatát mai napig szervező cég közötti törvénytelen szerződés. A szocialista politikus álláspontja igazolására egy több mint tízoldalas ügyvédi szakvéleményt csatolt, amely részletesen elemzi a kancellária és a Fidesz kampánycégének kapcsolatát.

Megsértették az ajánlati kötöttség szabályait?

A jogász szerint világosan kiderül az Állami Számvevőszék jelentéséből is, hogy a hatályos közbeszerzési törvénnyel ellentétes a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának az a gyakorlata, miszerint egy havi hárommilliós megbízást eredményező közbeszerzési eljárás alapján fizetnek ki a Happy Endnek milliárdokat. Az ügyvéd úgy véli: a szerződéskötéskor megsértették az ajánlati kötöttség szabályait, mert a szerződés értéke ténylegesen is változott a már megkötött szerződésben, noha a kiírás nem e feltételeket rögzítette, hanem a havi 3 milliót.

Az elemzés szerint az is ellentétes a jogszabályokkal, hogy a vállalkozói díjat a megkötött szerződésben két részre osztották havi átalánydíjra és ügyeleti díjra. Ez utóbbi a "vállalkozó" által igazolt költség százalékban meghatározottan érvényesíthető 20 százalék a vállalkozók díja, mely összeget együttesen 25 százalék áfa terheli. A szakértői vélemény szerint ez azért ellentétes a közbeszerzési törvénnyel, mert az ajánlati kötöttségekhez képest a szerződést módosítani csak akkor lehet, amennyiben az aláírást követően beállott körülmény ezt szükségessé teszi. Csak, hogy ez a megállapodás az eredetileg megkötött szerződésben került rögzítésre nem pedig módosításként, később.

Keller nem adja fel a kérdezősködést

Azt is felrója a kancelláriának Keller szakértője, hogy alvállalkozók kerültek "képbe", mivel erről az ajánlati felhívásban szó sem esett. Szintén elmulasztotta mind a kancellária, mind pedig a Happy End Kft. az idén elnyert 4,2 milliárdos megbízás alkalmával bejelenti alvállalkozóinak a nevét.

Az ügyvéd és Keller László egyaránt úgy látja: a létrejött valamennyi szerződést semmisnek kell tekinteni, mert nyilvánvaló törvénysértés történt az ügyben. Keller jelezte, a szakvéleményt jogászok és közbeszerzési szakemberek készítették. Egyöntetű véleményük volt, hogy bírósághoz kell fordulni a semmisség megállapítása érdekében. Keller úgy véli: miután jelentős közpénzekről van szó, ideális, ha a legfőbb ügyész tesz lépésket az ügyben, a dolog végkimenetele pedig a bíróság kompetenciája. Keller úgy látja: a Happy Endnek a havi 3 millós összegen kívül valamennyi pénzt vissza kell, hogy fizesse, mert törvénytelenül jutott hozzá.

A szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez eljuttatott kérdésében azt tudakolja: "Mikor kívánja megtenni a szükséges intézkedéseket - első lépésben a törvénytelen szerződés érvénytelenné, illetőleg semmissé nyilvánítása érdekében, illetve milyen egyéb szükséges jogi lépéseket kíván tenni a törvénytelen szerződés és annak megkötése ügyében?"