Nagy Sándor lemondott, Medgyessy nem hagyta

2002.12.13. 19:00
Nagy Sándor a hattyúházi ingatlanbérlés kapcsán felajánlotta lemondását a kormányfőnek, amit Medgyessy Péter nem fogadott el. Kiss Elemér viszont elfogadta a Területfejlesztési Hivatal elnökének lemondását. A miniszterelnök Keller László vizsgálata alapján kezdeményezte a közbeszerzési törvény módosítását.
Hajdú Attila, a Területfejlesztési Hivatal elnökének lemondásával zárult a hattyúházi ingatlanbérlés kapcsán kialakult polémia. Az Index információi szerint Nagy Sándor, a kancellária területfejlesztésért felelős politikai államtitkára maga választotta ki a Hattyúházat és a kancellárián már az ingatlanbérlés "lepapírozása" előtt nyilt titok volt, hogy hova költözik a politikus hivatala. Az Index kedden hírül adta, hogy bár világos Nagy Sándor érintettsége, mégsem őt, hanem várhatóan a Területfejlesztési Hivatal elnökét fogják meneszteni.

A nyílt pályázat mellőzésével, "tárgyalásos eljárás" keretében négyezer négyzetmétert bérel a MeH Területfejlesztési Hivatala a budapesti Hattyúházban. Az eljárásra egyedül az Első Budai Építő Rt. kapott meghívást, a cégnél a Magyar Nemzet korábbi értesülése szerint a Tocsik-üggyel összefüggésben ismertté vált Vektor Rt. meghatározó emberei töltenek be vezető posztokat. A közbeszerzési törvény indokolt esetben megengedi a nyílt pályázat mellőzését. A sürgős megoldásra azért volt szükség, mert összevonták a hivatal eddig három helyen dolgozó részlegeit. A Hattyúház öt szintjén bérelt irodákért november 21-től egy éven át havi 83 ezer, majd 73 ezer eurót fizet a MeH.

Módosítsák a közbeszerzési törvényt

A miniszter is kiállt Nagy mellett
A pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott, Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter - miután reggel tájékozódott a Hattyúház üggyel kapcsolatban - arra a következtetésre jutott, hogy nem történt törvénysértés a közbeszerzés során. Viszont azt elismerte, hogy az eljárás megkérdőjelezhető amiatt, hogy csak egy pályázót hívtak meg.

A miniszter az Index kérdéseire azt válaszolta, hogy igazolhatóan a lemondott Hajdú Attilán keresztül került a MeH-hez a Hattyúház, mivel a lehetséges ajánlatok közül ő választott.

Kiderült: a történtek ellenére a miniszter nem lát okot arra, hogy felbontsák a szerződést. A MeH-ben ezt azért sem tart tekintve, hogy már megkezdődtek a nagy értékű beruházások.

Medgyessy Péter miniszterelnök - Keller László közpénzügyi államtitkárnak, a hattyúházi irodabérléssel kapcsolatos jelentése nyomán - a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi - tartalmazza a Miniszterelnöki Hivatal Sajtóirodájának pénteki közleménye. A változtatás azt célozza, hogy a közbeszerzési eljárások során a jogszerűség megfeleljen a közpénzekkel való felelős gazdálkodás, a verseny és az átláthatóság követelményeinek.

Egy elfogadott lemondás

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter utasította a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgat> óságát, hogy már a törvény felülvizsgálata előtt a módosító javaslatnak megfelelően járjon el. Egyúttal megállapította, hogy az ügyben lefolytatott közbeszerzési eljárás szabályos volt, de elkerülhető lett volna, hogy csak egy pályázót hívjanak meg ajánlattételre. A miniszterelnök felkérte Kiss Elemért, hogy az államtitkár jelentése nyomán a szükséges lépéseket tegye meg. A kancelláriaminiszter ezért elfogadta a Miniszterelnöki Hivatal Területfejlesztési Hivatala elnökének felmentés iránti kérelmét.

És az el nem fogadott lemondás

Nagy Sándor, a Területfejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár, bár közvetlenül nem volt részese az eljárásnak, a felmerült aggályok miatt felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, "mert ilyen helyzetekben ez felel meg az európai politikusi magatartásnak". Medgyessy Péter felszólította az államtitkárt, hogy a jövőben helyezzen nagyobb súlyt az ellenőrzésre, de a lemondást nem fogadta el.

Az Index megpróbálta utólérni Nagy Sándort, illetve a Területfejlesztési Hivatal távozott vezetőjét is, ám megkereséseinkre eddig nem reagáltak.