Judit
-2 °C
8 °C

Nagy Sándor hivatala tovább terjeszkedik a Hattyúházban

2004.01.06. 17:07
Tovább terjeszkedik MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatala a Hattyúházban. A Nagy Sándor vezetése alatt álló hivatal decemberben újabb osztályt költöztetett az irodaházba, így ott az NTH az eddigi négyezer mellett további hétszáz négyzetmétert bérel majd. 2004-ben harminc-, 2005-ben huszonötmillió forintért.
A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága – hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljárású – pályázatot írt ki a MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatal Regionális Operatív Irányító Hatóságának elhelyezésére, és a Hattyúházat választotta a kancellária újabb hétszáz négyzetmétes helyigényének kielégítésére. A sikeres pályázaton – a törvény által biztosított lehetőségek alapján – ismét az Első Budai Építő Rt. kapott lehetőséget a tárgyalásra, és 2004-re harminc-, 2005-re huszonötmillió forintos bérleti díjban állapodott meg a MeH-hel.

Csökkenő árak

A hivatal gazdasági igazgatója, Nádas Péter azt mondta az Indexnek, hogy az új szerződés értéke az előző, 2002-ben, négyezer négyzetméterre kötött szerződés értékének felét meg sem közelíti, és a jogszabályok alapján ez lehetővé tette az Első Budai Építő Rt. egyedüli meghívását. A Hattyúházzal 2002-ben kötött szerződésben a MeH és a bérbeadó úgy állapodott meg, hogy 2003-ban többet fizetnek, mint idén. A két különböző árra azért van szükség, mondta el Nádas, mert a nagyobb összeg tartalmazta az ingatlanon elvégzendő beruházások költségeit is. A mostani – közel hétszáz négyzetméterre szóló – megállapodásnál a MeH ragaszkodott a legutóbbi szerződésben szereplő alacsonyabbik árhoz.

Koordinálni fognak

A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal az új irodákban fogja létrehozni azt az EU-s koordinációs központot, amelynek a következő években befolyó közel kilencvenmilliárd forintot kell majd elosztania. A hivatal már a szerződés megkötésével egyidőben, a múlt év decemberében felállt, és beköltöztek az új irodákba.

Nagy Sándor tavaly lemondott

Mint emlékezetes, a hattyúházbeli külső irodabérlés kavarta a kormányváltás utáni időszak egyik első botrányát. Az Első Budai Építő Rt. egyedüli meghívása miatt Nagy Sándor is beadta lemondását, de végül csak Hajdú Attilának, a Területfejlesztési Hivatal elnökének kellett távoznia posztjáról. Kiderült ugyanis, hogy a MeH-ben már a bérbevétel „lepapírozása” előtt tudtak a Hattyúházba való költözésről. A Magyar Nemzet akkori értesülései szerint az Első Budai Építő Rt.-ben a Tocsik-üggyel összefüggésben ismertté vált Vektor Rt. meghatározó emberei töltöttek be vezető posztokat. A MeH 2002 végén két évre kötött szerződést a céggel, összesen 236 millió forint értékben. A Területfejlesztési Hivatal négyezer négyzetméteréért az első évben havi 83 ezer, később 73 ezer eurót fizetett az állam.

A tárgyalásos eljárás indoklása
„Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: a Kbt. 70. § (3) bekezdés c) pontja lehetővé teszi az ingatlan használatára (bérletére) vonatkozó jognak a megszerzésére irányuló beszerzés esetén tárgyalásos eljárás alkalmazását. A Kbt. 70. § (2) bekezdés értelmében tárgyalásos eljárás folytatható le szolgáltatásmegrendelés esetén is, ha előre nem látható körülmények folytán a szolgáltatás teljesítéséhez az eredeti szerződésben nem szereplő kiegészítő szolgáltatásnak a korábbi nyertes ajánlattevővel való elvégzése vált szükségessé. Amennyiben a kiegészítő szolgáltatás értéke nem haladja meg a korábbi közbeszerzés értékének 50%-át és a kiegészítő szolgáltatás aránytalan nehézség nélkül nem lehet műszakilag vagy gazdaságilag elválasztani a korábban kötött szerződéstől, közzététel nélküli tárgyalásos eljárás folytatható le.” (Közbeszerzési Értesítő)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.