Orsolya
7 °C
17 °C

Nem működő szavazógép miatt reklamált két ellenzéki

2008.05.19. 17:42
Szili Katalin szerint miután egy szavazás eredményét az ülést vezető elnök kihirdette, nincs mód utólagos korrekcióra. A házelnök ezt egy ügyrendi bizottsági állásfoglalásra alapozva közölte újságírók előtt a házbizottság rendkívüli ülése után hétfőn. A testület összehívását kezdeményező Fidesz botrányosnak tartja a történteket.

Hétfőn összehívták a házbizottság rendkívüli ülését, mert a Latorcai János (KDNP) és Iván László (Fidesz) egy interpellációra adott miniszteri válaszról történt szavazást követően utólag jelezte: bár az ülésteremben voltak, szavazógépük nem működött. Ennek korrigálását kérték a házbizottságtól, közölte Szili Katalin házelnök.

Az Országgyűlés elnöke szerint módosításra a szavazás eredményének kihirdetéséig van mód, utána már nem. Erre a következtetésre egy ügyrendi bizottsági állásfoglalás alapján jutott a parlament szocialista elnöke. A házelnök azt javasolta a Fidesz és a KDNP frakciójának, hogy forduljanak az ügyrendi bizottsághoz, ha nem elfogadható számukra a döntés.

Répássy Róbert (Fidesz) a rendkívüli házbizottsági ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: véleménye szerint egyértelműen megállapítható volt, hogy a két képviselő hiába volt a teremben, nem tudta leadni a szavazatát. A politikus hozzátette: úgy tudja, hogy egy MDF-es képviselő sem tudott szavazni. Ebből az derül ki, hogy az interpelláció elfogadásának nem volt meg a többsége a parlamentben - mondta, hozzáfűzve: ezért kérték a házbizottságtól, hogy korrigálja a szavazati arányokat, vagy rendeljen el új szavazást az Országgyűlés elnöke.

Az ellenzéki politikus nem tartotta elfogadhatónak Szili Katalin döntését, és botrányosnak nevezte a történteket. "Egy botrányos ügyet botrányos körülmények között akar a kisebbségi kormány eltussolni" - hangoztatta. A politikus közölte, hogy Demeter Ervin és Balsai István várhatóan újból benyújtja az interpellációt.

A két fideszes politikus arról interpellálta Kiss Péter kancelláriaminisztert, milyen információkhoz jutott közpénzügyi államtitkárként Keller László, amikor Kapolyi László szocialista képviselő egy magánnyomozó céget bízott meg bizonyos, gazdasági szempontból "bonyolult ügyek" feltárásával, és a nyomozók az államtitkár részére is gyűjtöttek információkat.

Mivel Kiss Péter válaszát nem fogadta el a két képviselő, a Ház szavazott róla. Ennek során 185 igen és 183 nem szavazattal fogadták el a miniszteri választ; az MSZP-n kívül az összes frakció nemmel szavazott. Latorczai János ezt követően jelezte, hogy probléma volt a szavazatával.