Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Szabálytalanul ásták az árkot a megroggyant ház tövében

2000.10.11. 18:44
Szabálytalanul ásták az árkot a kedden megsüllyedt Kőris utcai ház tövében.. A kivitelező cég az eredeti tervtől engedély nélkül tért el egy villanyoszlop kikerülése miatt, amit viszont a tervező cég szerint semmi sem indokolt volna. Az önkormányzati tulajdonban lévő ház lakóit egy felújított házba költöztették át.
A kivitelező Közműber Rt. egy villanyoszlopa miatt a kijelölt - a háztól egy méterre lévő - nyomvonaltól eltért, amikor közműárkot ásott - tájékoztatta lapunkat a Lantos Péter, a VIII. kerületi önkormányzat területfejlesztési igazgatója. Az önkormányzat által felkért statikus és az igazságügyi szakértő elsődleges véleménye szerint a ház megsüllyedése a szabálytalan árokásás miatt következett be.

Egy távközlési kábel fektetésekor az érintett közművek tulajdonosaival mindig egyeztetni kell. Csak ezek után készíthető el a kiviteli terv, és adhat építési engedélyt a kerületi önkormányzat. A Radiant Rt. érvényes építési engedéllyel rendelkezett. A kiviteli tervet a Geoszint Kft. készítette.

Molnár Péter, a Geoszint Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, az Elektromos Művekkel egyeztettek, és a kábeleik jelölve voltak a helyszínrajzon. Az érvényben lévő szabályok szerint mindent megtettek, hogy a legjobb tervet készítsék el. Technikailag lehetséges a villanyoszlop kikerülése egy védőcsővel, ez még nem indokolta, hogy ilyen hosszan térjenek el a nyomvonaltól. A kivitelező a tervtől csak a tervező cég és a tervet jóváhagyó hatóság vagy felügyelet együttes engedélyével térhet el, ilyen kérés azonban nem érkezett a Geoszinthez.

A ház pillanatok alatt süllyedt meg

A kábel fektetését végző munkások vették észre kedd délelőtt, hogy hirtelen megsüllyedt a gyógyszertár fala. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik az Illés és Kőris utcát lezárták. A kiérkező tűzoltók a lakókat kimenekítették, a közműveket elzárták, és elkezdték a falak megtámasztását.

Az önkormányzat öt családot egy felújított Futó utcai házba költöztetett végleges bérleti joggal - mondta el az Indexnek a VIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense. Ez az ingatlan többszörösét éri a Kőris utcaiénak, ugyanakkor azonos bérleti díjjal bocsátották rendelkezésükre.

A Radiant Rt. ígéretet tett arra, hogy a lakók gyorssegélyt kapnak.

Félnek az önkéntes beköltözőktől

Az életveszélyessé vált házak őrzéséről a lakóknak kell gondoskodniuk. Egy járókelő elmondása szerint két nap se kell, feltörik a gyógyszertár és a lakások ajtajait, és hajléktalanok költöznek be.

Információink szerint az életveszésessé vált gyógyszertár falát a lehető leghamarabb lebontják. A további házak sorsáról a tulajdonos önkormányzat dönt majd a szakértői vélemények elkészülte után.

Szerda délután egy költöztető cég a Kőris utcai lakásokból a bútorokat kihozta, a patika készleteit pedig elszállították. A törvények értelmében 500 méteren belül egy megfelelő helyiséget kellene biztosítani a gyógyszertár számára, erre azonban reális esély még nincs.

A rendőrség az Illés utca és a Kőris utca egy részét kordonnal lezárta, rendőrök azonban a helyszínen már nem tartózkodnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.