Ambrus
-7 °C
3 °C

Hétmilliárdba kerülhet a harci helikopterek modernizációja

2002.12.18. 07:36
Több mint hétmilliárd forintba kerülhet a Magyar Honvédség negyvenkilenc MI-24-es gépének felújítása - írja a Magyar Hírlap. Korábban úgy volt, hogy a négy visegrádi ország közösen újítja fel gépparkját, a lengyelek azonban pénz hiányában kihátrálhatnak a megállapodásból.
A visegrádi országok védelmi miniszterei a nyáron Pöstyénben állapodtak meg arról, hogy közösen modernizálják a kávédarálónak csúfolt MI-24-es helikoptereket, amelyek élettartamát így harminc-harmincöt évre terjeszthették volna ki. A Magyar Hírlap úgy tudja: a munka legnagyobb részét a lengyelek vállalták, ám a varsói költségvetés nem tudja állni a több milliárd forintos beruházást.

A lengyelek mindazonáltal hivatalosan még nem mondták fel a szerződést. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, akkor Csehországnak, Lengyelországnak, Magyarországnak és Szlovákiának egyedül kell megoldania a repülőgépek modernizálását.

A magyar MI-24-esek fele működésképtelen a Magyar Hírlap szerint. A NATO békefenntartó műveleteiben való részvételnél ugyanakkor helikopterekre is szükség van. A lap által megkérdezett szakértő 140-145 millió forintra taksálta egy gép felújításának költségét. A magyar helikopterpark negyvenkilenc darabos, így több mint hétmilliárd forintba kerülne a rekonstrukció.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!