Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Herényi a legjobban fizetett képviselő

2004.10.26. 12:39
Az Index információi szerint a hétfőn elfogadott bizottsági tagcserék után Herényi Károly lett a legjobban fizetett parlamenti képviselő. A bizottsági tagságokat halmozó MDF-es frakcióvezető jelenleg költségtérítések nélkül bruttó 752 ezer forintos havi fizetésre jogosult.
Herényi Károly lehet az Országgyűlés legjobban fizetett képviselője, ha szerdán az ügyrendi bizottság úgy dönt, hogy továbbra is ő a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának vezetője.

Elérheti az egymilliót

Csak ideiglenesen
Herényi Károly cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a hétfői tagcserével csupán ideiglenes jelleggel, a "helyzet rendeződéséig" vállalta az alkotmányügyi bizottsági tagságot. A frakcióvezető így harmadik bizottsági tagságáért nem kap semmilyen anyagi ellenszolgáltatást. Hasonlóan bizottsági pótdíj nélkül látja el feladatát Karsai Péter és Csáki András is, akik szintén ideiglenes váltották fel a korábbi delegáltakat - mondta az Indexnek Herényi Károly.
A politikus javaslatára a hétfői parlamenti ülésen elfogadták, hogy az MDF három bizottsági helyen lecseréli a frakcióból kizárt, illetve távozott képviselőket: az ügyrendi bizottságban Karsai Péter váltotta Hende Csabát, a nemzetbiztonságiban pedig Csáki András került Horváth Balázs helyére. A személycserék Herényit is érintették: a felsőfokú végzettség nélküli képviselő az európai integrációs és az idegenforgalmi bizottság mellett Balsai István helyett tagja lett a parlament alkotmányügyi bizottságának is. Az MDF frakcióvezetője így jelenleg hivatalosan bruttó 752400 forintos fizetésre jogosult, ám a költségtérítésekkel fizetése elérheti az egymilliót.

Kétszer 80 százalék

Herényi Károly
Herényi alapbére, bruttó 198 ezer forint mellett a képviselőcsoport vezetéséért 120 százalékos pótdíjat kap. A frakcióvezetői teendőkért így havonta bruttó 237600 forintot fizet a parlament. Herényi képviselőtársai irányítása mellett eddig két bizottságban dolgozott. Az idegenforgalmi bizottsági tagságért az alapdíj további 40 százalékát könyvelhette el, az integrációs bizottság azonban szeptember óta bekerült a kiemelten kezelt három bizottság közé, ahol már 80 százalékos pótdíjban részesülnek az oda delegált honatyák. Herényi hétfői indítványával azonban egy újabb kiemelt testületben is tagságot szerzett. Az alkotmányügyi bizottsági részvételéért, amely szintén 80 százalékos pótdíjat biztosít, 158400 forintot kaphat, ám a három közül valamelyik bizottsági díjazásról le kell mondania, mert az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéseiről és kedvezményeiről szóló törvény kimondja, hogy a honatyák legfeljebb két testület tagjaként részesülhetnek pótdíjban.

Utazásra is jár

A Somogy megyei 4-es választókerület képviselőjeként a parlamentbe került Herényi vidéki állandó lakhelye miatt még utazási költségtérítés-átalányra is jogosult. Ez a frakcióvezető esetében elérheti a 198 ezres alapdíj nettó 130 százalékát is.