Judit
-2 °C
8 °C

Herényi: Amit Balsai és Horváth tesz arcátlanság

2004.04.02. 19:48
Az EP-választások előtt nem számíthatnak retorzióra az MDF ellen dolgozó képviselők, közölte Herényi Károly frakcióvezető, aki arcátlanságnak nevezte, hogy a két politikus saját egzisztenciális biztonsága érdekében figyelmen kívül hagyja az MDF több tízezres tagságának véleményét.
Balsai István és Horváth Balázs, az MDF országgyűlési képviselői, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a párt ne szerepeljen sikeresen az európai parlamenti választásokon - mondta a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának vezetője pénteki egri sajtótájékoztatóján.

"Több mint arcátlanság, hogy ha azok a képviselők, akik hivatásszerűen űzik a politikát és javadalmazást kapnak érte, a saját egzisztenciális biztonságuk érdekében hajlandóak figyelmen kívül hagyni a több tízezres tagság véleményét és akaratát. Ez nem politikai, hanem morális kategória, amit mélységesen elítélek" - jelentette ki Herényi Károly.

Hozzátette, hogy június 13-ig az MDF az európai parlamenti választásokra koncentrál, vagyis addig semmilyen retorzió nem éri a párt érdekeivel szemben tevékenykedőket. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy miközben az országgyűlési képviselőcsoportban egy meglehetősen erős kisebbség található, amely nem érdekelt az MDF sikeres EP-választási szereplésében, az országos választmány, a párt elnöksége és megyei elnökei határozottan az önálló választási szereplést támogatják.

Ugyanis minden párt életében eljön a pillanat, amikor önállóan meg kell méretnie magát - szögezte le. Balsai István és Horváth Balázs ebben a helyzetben, a Magyar Nemzet hasábjain rendkívül élesen kritizálták Dávid Ibolya pártelnököt. "Ennek megvan a helye a párton belül, de kampány idején, aki a nyilvánosság előtt teszi, annak szándékai teljesen egyértelműek" - mondta Herényi Károly.

Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a párt 30 ezer tagjához képest marginális kisebbségnek nincs elég ereje ahhoz, hogy kétségessé tegye a választási szereplés eredményességét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!