Itt az ügynököket foglalkoztatók 'igazi listája'

2005.03.24. 12:29
A rendszerváltás előtti "diktatúra" működtetőinek, haszonélvezőinek listáját tette közzé honlapján a Heti Válasz nevű lap. Az egykori Központi Bizottság, Politikai Bizottság tagjai, a párt megyei elnökeinek nagy része ma is vezető pozícióban van.

Az 1990 előtti évtizedekben az állambiztonsági szolgálatok munkájának megrendelői és/vagy felhasználói körébe több tucatnyi személy tartozott, ha pedig a diktatúra párt- és állami apparátusának vezetőit és haszonélvezőit akarjuk számba venni, több ezer fős névsort lehet összeállítani, írja a Heti Válasz című lap, amely nyilvánosságra hozza ezeknek a megrendelőknek és haszonélvezőknek a listáját.

Haszonélvezők, működtetők

A lap szerint az eddig publikált listák "sajnálatos módon" nem azokat állították célkeresztbe, akik a rendszer fenntartói, haszonélvezői voltak, hanem "a piszkos munkát végzőket". Emlékezetes, hogy az elmúlt hónapokban névtelenül, vagy intézményes keretek között több ügynöklistát is nyilvánosságra hoztak. A lap azt szeretné, hogy "nagyobb hangsúllyal essék szó a diktatúra működtetőiről".

Titkos anyagokhoz juthattak hozzá

A hetilap első körben az MSZMP országos és megyei vezetőinek valamint a Minisztertanács tagjainak 1980-1990 közötti több száz fős névsorát tett közzé. A lap szerint a pártszervezet tagjai "számos bizalmas információhoz juthattak hozzá. Egy 1988-as beszámoló szerint a következő iratokat kaphatták kézhez: a Politikai Bizottság fontosabb határozatait, a PB-tagok részére készült tájékoztató jelentések közül az érdekesebbeket, a párt- és társadalmi élet főbb eseményeiről készült jelentéseket, az államközi kapcsolatokról, a tudományos és művészeti kérdésekről, a közhangulatról, a közvélemény vizsgálatairól, az „imperialista propagandáról” készült jelentéseket, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának összefoglalóját az emigrációs sajtóról, az MTI bizalmas tájékoztatóit." Közülük többen ma is közintézményben vagy állami cégnél talált vezető állást.

Ma is aktívak

A legfontosabb párttestület, a Politikai Bizottság tucatnyi tagja közül a Heti Válasz első helyen Csehák Judit, az egykori Minisztertanács elnökhelyettesének nevét közli, aki jelenleg a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnöke. Vastagh Pál, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára ma szocialista országgyűlési képviselő, és az alkotmányügyi bizottság elnöke, Pozsgay Imre pedig az Orbán Viktor által életre hívott Nemzeti Konzultációs Tanács tagja.

A legalább háromhavonta ülésező központi bizottság százfős csapatából említik Barabás Jánost, az MSZMP KB titkárát, aki jelenleg a Hungexpo Rt vezérigazgatója, a Szerencsejáték Rt. és a Csákvári Mezőgazdasági Rt. felügyelőbizottságának tagja. A listán olvasható továbbá Kapolyi László volt ipari miniszter, aki számos cégben érdekelt, és ma a leggazdagabb szocialista országgyűlési képviselő, aztán Nagy Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárának a neve, aki jelenleg a Miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára, és egy 9 millió forintos jegyzett tőkéjű cég tulajdonosa. Ugyancsak itt olvasható számos jelelegi MSZP-s: Horn Gyula, korábbi külügyminisztériumi államtitkár, Katona Béla, egykori kerületi első titkár, Kiss Péter a KB pártpolitikai osztályának vezetője (jelenleg miniszter) Medgyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese.

Itt a lista

A több száz nevet tartalmazó listát itt olvashatja.

Törvénytelen információk Medgyessyéknek

A Heti Válasz listájának nyilvánosságra kerülése után egy nappal a HVG is lehozta a jelentések megrendelőinek listáját. A névsorban szerepelnek azok is, akik 1989-1990-ben is kaptak az akkori ellenzékről készült megfigyelési jegyzőkönyvekből. A hetilap szerint a Dunagate-botrány parlamenti vizsgálata során kiderült, hogy a rendszer utolsó hónapjaiban törvénytelenül gyűjtött információkból készített jelentéseket kapott Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós kormányfő, Pozsgay Imre államminiszter, Horn Gyula külügyminiszter, Nyers Rezső államminiszter, Kovács Jenő, az MSZP elökségének tagja, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter."