Elszabadulhatnak az indulatok az 'Ébredés napján'

2003.07.03. 20:49
Az Erzsébet hid egy részét reggel hat órától lezárja a rendőrség az Ébredés napjának keresztelt demonstráció végéig. A tavaly július 4-ei engedély nélküli hídfoglalás évfordulójára meghirdetett rendezvényt a Lelkiismeret '88 és a Szabad Magyarországért Mozgalom hirdette meg. A hidon jelen lesz Gergényi Péter, Budapest új rendőr-főkapitánya is. A Lelkiismeret '88 közölte, céljuk, hogy felébresszék az embereket Csipkerózsika-álmukból, de nem kívánnak a város forgalmát megbénító demonstrációt tartani.
Személyesen lesz jelen a péntek reggel fél kilenc és dél között meghirdetett Erzsébet hídi megmozduláson Gergényi Péter, Budapest új főkapitánya, írta a csütörtöki Magyar Hírlap.

Reggel 6-tól forgalomkorlátozás az Erzsébet hídon

Tavalyi galériánk
Kép a tavalyi tüntetésről
Fotó: darkplant.hu
A lapnak nyilatkozó főrendőr azt nem árulta el, hány rendőr biztosítja majd a rendet, de annyit elmondott, hogy a tüntetők nem léphetnek le az úttestre, a járdán kell demonstrálniuk. Ha többen lesznek, mint amennyien elférnének a járdán, a tüntetők maradékának - rendőri felügyelet mellett - a pesti, illetve a budai hídfőnél kell várakozniuk.

Július 4-én reggel 6 órától a demonstráció idejére lezárják az Erzsébet híd mindkét oldalán a külső forgalmi sávot, tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség egyúttal fokozott figyelmet kér a járművezetőktől. Korábbi közlés szerint a demonstrációkat ugyan a járdán tartják, de a rendőrség kordont épít a híd mindkét oldalán, hogy a tüntetőket elválassza az úttesttől.

Csipkerózsika és radikalizáció

Tavalyi galériánk
Kép a tavalyi tüntetésről
Fotó: darkplant.hu
A Lelkiismeret '88 szerdai közleményében kijelentette: "Nem kívánunk a város forgalmát megbénító demonstrációt végrehajtani, sem olyan cselekményt, amely a közrendet súlyosan veszélyeztetné. Ennek deklarálása azért fontos, mert sokan várakozással tekintenek július 4-ére, hátha ez az esemény pozitív fordulatot hozhat nemzetünk jelenére. Mint ahogy az Ébredés napjának keresztelték el a pénteki napot, úgy mi is mintegy ébresztőnek szánjuk idei megemlékezésünket, hogy felkeltsük az embereket Csipkerózsika-álmukból."

A szervezet nevében Kocsis Imre elnök hozzáteszi: "Nyilvánvaló szándékunk, hogy radikalizáljuk a magyarságot önvédelmi harcában, mivel a súlyos világpolitikai események egyáltalán nem nemzetünknek kedvező módon alakulnak. E törekvéshez való jogunk elutasítását elfogadhatatlannak tartjuk."

Kocsis Imre hétfőn úgy nyilatkozott, nincs garancia arra, hogy békésen, rendben zajlik majd le a rendezvény. Mint mondta, hogyha a tervezettnél jóval többen lesznek természetesen előfordulhat, hogy a forgalom is megbénul egy időre, de ha a drogosok és melegek utcára vonulhatnak, akkor ők is.

Síppal-dobbal a Kossuth téren

Tavalyi galériánk
Kép a tavalyi tüntetésről
A Lelkiismeret '88 akcióját követően este fél hattól több szervezet - köztük az 56-os Magyarok Világszövetsége, a JOBBIK Magyarországért Mozgalom, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, a Horthy Miklós Társaság, a Szabad Magyarországért Mozgalom és a Trianon Társaság - szintén az Erzsébet hídnál hirdetett rendezvényt.

A tervek szerint az összegyűltek gyalogosan vonulnak át síp-, duda- és dobszó kíséretében a Kossuth térre, ahol 18 óra 30 perctől "hazai és külföldi személyiségek szólalnak fel. Lesznek politikai dalok, versek és videóvetítés a Hungária TV anyagából."

A Szabad Magyarországért Mozgalom felhívása szerint a rendezvény "az emberi, a demokratikus és állampolgári jogok", "a politikamentes közrend és közbiztonság" és a "privatizáció leállítása" mellett szállna síkra, valamint "az elmúlt egy év kormányzati munkáját" is értékelni kívánják.

Az MSZP Orbánt kéri a közbenjárásra

Az MSZP felszólítja Orbán Viktort "mint a tüntetésre készülő polgári körök életre hívóját és szellemi atyját, vesse latba tekintélyét, hogy a pártszövetségéhez tartozó szerveződések" pénteki demonstrációjukon tartsák tiszteletben mások jogait és az ország törvényeit, közölte Nyakó István csütörtökön az MTI-vel. Az MSZP szóvivője elfogadhatatlannak minősíti, hogy "a törvények megszegése miatt több tízezer budapesti késve érkezzen munkahelyére, otthonába, vagy a mentők, tűzoltók csak jelentős késéssel érjenek balesetek helyszínére".

"A szocialista párt tiszteletben tartja minden személy, csoportosulás és politikai párt gyülekezéshez való jogát", amelyet "holnap gyakorolni fognak a jobboldali szerveződések és a Fidesszel szövetségben álló polgári körök", ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a gyülekezés és a véleménynyilvánítás joga - "mint az tavaly már előfordult" - mások alapvető állampolgári jogait sértse, közli Nyakó István.

Polgári körös sajnálat

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör csütörtök este nyilatkozatban utasította vissza az MSZP szóvivőjének a jobboldali szervezetek tervezett demonstrációjáról szóló nyilatkozatát. Szemkeő Judit, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szóvivője csütörtök este a távirati irodához eljuttatott közleményben sajnálatát fejezi ki, hogy "Nyakó István többszöri ismétlés ellenére sem tudta még megtanulni azt, hogy a Lelkiismeret '88 Csoport 1988-ban alakult, nem Orbán Viktor 2002. évi polgári körök alapítását kezdeményező javaslatára".

Demszky határozott fellépésre kéri Gergényit

Tavalyi galériánk
Kép a tavalyi tüntetésről
A főváros vezetése mindent megtesz azért, hogy a budapesti közlekedést ne bénítsa meg politikai akció, tudatta Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön. "Budapest főpolgármestereként a legfontosabbnak a budapesti polgárok biztonságát tartom. Ezért felszólítottam Gergényi Pétert, Budapest új rendőrfőkapitányát, hogy szigorúan tartassa be a rendőrségi engedélyben foglaltakat, és ne engedje a tüntetőket az úttestre" - áll Demszky Gábor MTI-hez is eljuttatott állásfoglalásában.

A főpolgármester azt kéri továbbá az új kapitánytól, hogy "akadályozza meg a tavalyihoz hasonló káosz megismétlődését, s határozott intézkedésekkel védje a hídon közlekedők, a környéken élők biztonságát". Demszky Gábor bízik abban, hogy a résztvevők a törvényes keretek között maradva "nem okoznak kárt több százezer, erre közlekedő budapestinek".

2002. július 4.
Mint ismert, tavaly ilyenkor reggel 9 óra körül a szavazatok újraszámlálását követelő tiltakozók torlaszolták el az Erzsébet hidat. A Lelkiismeret '88 akkor nem jelentette be az eseményt. A csoport ötven tiltakozója tíz, műszaki hibát jelző gépkocsival mindkét útpályát teljesen lezárta. Az állóháborúnak fél 11-kor a rendőrök vetettek véget, amikor elkezdték leszorítani a tömeget a hídról. A rendőrök és a tüntetők között tettlegességre is sor került, a rendőrök hét embert őrizetbe vettek. A hidat csak dél után tudták szabaddá tenni a forgalom előtt a rendőrök.

A tüntetők a Döbrentei téri parkolón keresztül a Kossuth térre vonultak. Több mint két órás gyülekezés után 15 óra körül úgy tűnt, hogy magától oszlásnak indul a Kossuth téren összegyűlt tömeg, de nem sokkal fél négy után megindultak és gumibotokkal kezdték ütni azokat, akik a többszöri felszólításra sem hajlandóak elhagyni a teret. Miután ez hatástalannak bizonyult, a rendőrök este hét után kezdték meg az egy-kétezer fős tömeg kiszorítását a Kossuth térről.

Kilenc óra körül a tüntetők úgy határoztak, hogy a Nagykörút felé vonulnak. A tömeg ekkor az autók között haladva előbb a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd a Nagykörúton haladva a Rákóczi útra fordult, hogy ismét a reggel eltorlaszolt Erzsébet híd felé vehesse az irányt. A rendőrség végül fél tizenkettőkor az Astroria magasságában, a Puskin utcánál könnygáz bevetésével és gumibotokkal oszlatta fel a tömeget. Az oszlatás után három könnyű sérültet szállítottak kórházba a mentők, köztük a Népszabadság fotóriporterét is, akit feltehetően a rendőrök gumibotoztak meg.

Az Index galériája a tavalyi eseményekről.