Hiller kitart Szili mellett

2005.05.28. 09:40
Az MSZP arra készül, hogy Szili Katalin lesz Magyarország köztársasági elnöke, nyilatkozta Hiller István a Népszabadságnak. A szocialisták elnöke még nem tudja, hogy Zuschlag Jánost indítják-e egyéni jelöltként 2006-ban, de az már biztos, hogy ősszel nyit a "front office jellegű" választási központ ahová bárki bejöhet egy pólóért vagy jelvényért. A Nap-keltében nyilatkozó Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a köztársaságielnök-választás kérdésében a kormánypártok elvszerűek, bár a csökönyösségtől ezt kevés választja el.
Hiller István nem érzi úgy, hogy neki vagy Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének le kellene mondania a június 6-7-i köztársaságielnök-választás után. A szocialisták vezetője erről a Népszabadságnak adott interjúban beszélt. Egyértelművé tette: a szabad demokraták hiába látnak esélyt arra, hogy a Fidesz és az MDF által támogatott Sólyom Lászlóval szemben a koalíció állíthat még közös jelöltet. Szili Katalin nem lép vissza, nem hívnak össze új kongresszust, nem lesz új jelölt. "De arra készülünk, hogy Szili Katalin lesz az államfő" - mondta Hiller.

Gyurcsány: Nyugodt szerelem váltotta a lángolót
A változások lelkesültségének hangulata elmúlt, "mint az első randevú lángoló szerelme, amit felvált az érett házasság nyugodt szerelme" - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a szombati Nap-keltében. A miniszterelnök szerint a párt önbizalma visszatért, de az ország dolgai még nem oldódtak meg. "Kormányozni fárasztó, munkás, konfliktusos, mert itt már nem ünnepi beszédeket kell mondani" - mondta Gyurcsány.

A kormányfő visszautasította azokat a vádakat, miszerint nem konzultál a pártvezetéssel és a frakcióval. "A száz lépésről naponta-kétnaponta tartunk megbeszélést - mondta. - Ennyire szabályozott mindennapos egyeztetés még nem volt ebben a pártban, bár én jobban látszom, ez tény."

A köztársaságielnök-választásról Gyurcsány elmondta: "Túlságosan is látszik a két kormánypárt álláspontja, mindenki elvszerű, bár a csökönyösségtől ezt kevés választja el." A kormányfő szerint az MSZP célja, hogy Magyarország köztársasági elnökét ne az ellenzék adja.

Pártja népszerűségéről elmondta, hogy a bázisszavazók arányát tekintve alig marad el a Fidesztől, "egy évvel a választások előtt nyílt a verseny". Hiller nem tartja presztízskérdésnek azt, hogy a közvélemény a száz lépést szinte kizárólag miniszterelnök programjának tartja. A pártelnök szerint a 2006-os választás "az eddigieknél is személyesebb lesz: valójában a Gyurcsány-Orbán párharcról szól majd". A szocialisták a jelöltállítást június végén fejezik be, és akkor ad majd választ arra a kérdésre, hogy a Terror Háznál ízetlenül viccelődő, a mandátumáról lemondatott Zuschlag Jánost indítják-e egyéni jelöltként.

A választási központ helye még nincs meg, de azt már lehet tudni, hogy "front office jellegű" lesz, azaz "az emberek bejöhetnek, kapnak jelvényt, pólót, ott ülésezik majd a kampány idején a pártot irányító országos választási bizottság, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd". Hiller szerint az MSZP érdeke, hogy az SZDSZ a következő négy évben is parlamenti párt legyen, de az esetleges visszalépésekről, közös jelöltekről csak június 8-án, a köztársaságielnök-választás után ad választ az MSZP-elnök.