Ambrus
-7 °C
3 °C

Deutsch szerint a miniszterelnöki beszédnek is el kellett volna maradni

MTI
2002.08.24. 13:01
A Fidesz szerint a kormány késve reagált a magyarországi áradásokra, majd "átesve a ló másik oldalára, kapkodó túlkompenzálásba kezdett". Erről Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus kifogásolta, hogy a miniszterelnök és a kormánytagok többsége a borsodi, hevesi, nógrádi esőzések idején zavartalanul folytatta szabadságát. Később pedig - mint mondta - a kormány megkésve, nevetségesen kis összeget biztosított a védekezés költségeire. Magyarországon az elmúlt héten volt egy másik árvíz is, egy kormányzati PR-víz, amely átbukott a jó ízlés gátjain és a kormány tevékenysége bohózatba fulladt - fogalmazott Deutsh Tamás. Kifogásolta, hogy miközben augusztus 20-án nem volt állami fogadás, légi- és víziparádé, sőt tűzijáték sem, nem maradt el viszont Medgyessy Péter televíziós beszéde és a kitüntetési ünnepség. Ez utóbbiakat Deutsch Tamás kormányzati PR-rendezvényeknek minősítette.

A frakcióvezető-helyettes nehezményezte, hogy röviddel a választások után magas állami kitüntetésben részesültek azok, akik szerepet játszottak a kormánypártok kampányában. Diplomáciai blamázsnak minősítette, hogy Magyarország nem kapott meghívást az európai árvízkárok enyhítésével foglalkozó berlini tanácskozásra. A politikus ugyanakkor elismerését fejezte ki az árvízi védekezésben résztvevo szakemberek és önkéntesek helytállásáért.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.