Újabb 'kémeket' fogtak el Szerbiában

MTI
2000.08.04. 09:12
A szerb televízió csütörtök este bemutatta azt a két angol rendőrt és két kanadai építési szakembert, akiket a koszovói-montenegrói határ közelében fogtak el, és kémkedéssel gyanúsítanak - jelentette a nap végén a BBC. Az információt vajdasági tudósítónk is megerősítte, és elmondta, hogy a szerb híradás szerint a férfiaknál fegyver és robbanóanyag volt, és szabályellenesen tartózkodtak a határövezetben. A jugoszláv hatóságok közölték, hogy egy dossziéra való bizonyíték van ellenük, amelyek arra vallanak, hogy főleg épületrombolás a szakterületük, és azért mentek Montenegróba, hogy terrorakciókra képezzenek ki helyi ,,Nyugat-barát"erőket. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a saját megbízottainak ismerte el az őrizetben lévő négy férfit. Az EBESZ szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy mind a négyen szabadságról tértek vissza Montenegróból, és nem volt náluk fegyver. A két angol rendőr az EBESZ megbízásából segítették a koszovói rendőrség kiképzését, azt viszont az EBESZ sem tudja, hogy miért tatózkodtak ott, ahol letartóztatták őket. Egy nappal korábban a szerb hatóságok négy holland állampolgár letartóztatásáról is beszámoltak. Őket szintén terrorakciókkal gyanúsítják. A brit külügyminisztérium csütörtök este elítélte a letartóztatásokat és az őrizetbe vett személyek tévés bemutatását. Vajdasági informátorunk szerint ,,valóságos nyilatkozatháború" zúdult a jugoszláviai állampolgárokra. A Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elképzelhetőnek tartja, hogy részt vesz az elnökválasztásokon, mégpedig saját elnökjelölttel, de ezt a döntésüket ahhoz a feltételhez kötik, hogy az ellenzék bojkottálja a szövetségi parlamenti választásokat. Újságírói információk szerint Vukék Belgrád polgármesterét, Vojiszláv Mihájlovicsot szeretnék jelöltnek. Eközben a hatalomhoz hű Vecsernye Novoszti (Esti Hírek) olyan állítást hozott nyilvánosságra, hogy a montenegrói elnök, Djukánovics meggondolta magát, s mégis indulnak a pártjával a közelgő szövetségi választásokon. Ez pedig súlyos koaliciós viszályokat robbanthat ki Monteregnóban.