Vilma
-8 °C
3 °C

Egyre kevesebb híve van a monarchiának Norvégiában

MTI
2002.09.09. 15:10
A Norsk Gallup által készített és a helyi TV2 csatorna által közölt felméréséből kiderül, hogy csupán 62 százalék véli úgy, hogy a monarchia az "ideális államforma" Norvégia számára, míg 30 százalék a köztársaság kikiáltása mellett van. Ötvennégy százalék helyesli, hogy 2014-ig, a norvég alkotmány 200. évfordulójáig, tartsanak népszavazást az ország államformájáról. Ötvenegy százalék gondolja úgy, hogy az elmúlt években a királyi ház gyengítette saját pozícióit. V. Harald király két gyermeke ugyanis meglehetősen vitatott személyekkel kötött házasságot: tavaly augusztusban Haakon trónörökös egy korábban kábítószer-élvező lányanyát vett el, míg májusban Ma:rtha Louise hercegnő ment hozzá egy nagyvilági íróhoz. Ennek ellenére a megkérdezettek 82 százaléka szerint Haakon és felesége, Mette-Marit "elég jó" királyi párt alkot majd, amikor eljön az ő idejük. A legutóbbi, 2001 augusztusában készült felméréshez képest 3 százalékkal esett vissza a királyság híveinek tábora és ez azt jelenti, hogy még sosem volt ilyen népszerűtlen a monarchia a skandináv országban.