Eleonóra
1 °C
7 °C

A jászladányiak visszautasítják Magyar Bálint kezdeményezését

MTI
2002.09.24. 19:24
A jászladányi iskolai alapítvány létrehozói, kuratóriumának tagjai, az alapítványi iskola nevelői, a beíratott gyerekek szülei, valamint az intézményt támogató állampolgárok visszautasítják Magyar Bálint oktatási miniszter hétfői kezdeményezését, amikor is a jászladányi iskolaügy kapcsán egyházi vezetőkhöz fordul, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére. Zana Sándorné a jászladányi Zana Sándor Imre Nevelési Oktatási Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke minderről kedden írásban tájékoztatta az MTI-t.

A kuratóriumi elnök a többiek nevében is leszögezte: sajnálják, hogy Magyar Bálint nyilatkozatait úgy teszi, hogy nem ismeri az iskolaalapítók szándékát, az iskola pedagógiai programját, a helyi viszonyokat. Mint fogalmazott, a miniszter falakról és kirekesztésről beszél, holott fal sohasem volt, így azt le sem kellett bontani!