Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Négy érvényes pályázat az október 23-ai ünnepségekre

Napi Gazdaság
2002.09.26. 11:19
Az október 23-i központi ünnepi rendezvények lebonyolítására négy pályázat érkezett a Kormányzati Kommunikációs Központhoz (KKK). A múlt hét elején kiírt gyorsított közbeszerzési eljárásra hét olyan vállalkozást hívtak meg, amelyeknek már van tapasztalatuk az állami ünnepségek szervezésében. A kormány nemrégiben döntött arról, hogy a költségvetés általános tartalékából kétszázmillió forintot a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) működő KKK rendelkezésére bocsát. Ebből az összegből bonyolítják le az október 23-i ünnepi rendezvények előkészítését. Tavaly az előző kabinet hasonló összeget, 198 millió forintot fordított erre a célra.

A hétfői határidőig négy érvényes pályázatot adtak be, kettő pedig határidőn kívül érkezett be. Érvényes pályázatot időben az Expander 2000 Kft., a Gála Party Service Kft., a Felhőc Produkció Kft., valamint közösen a Showtime Budapest Kft. és a Well Reklám Kft. adott be a KKK-hoz. A pályázatokat elbíráló bizottság tagja Tóth Miklós, a MeH kommunikációs főosztályvezetője, Kodela László, a kancellária helyettes államtitkára, Dalton Csilla, a KKK, Sipos József, a Nagy Imre-emlékház munkatársa és az 56-os Intézet kuratóriumának képviselője.