Az MTI elnöke támadja a pályázatot

Népszabadság
2002.10.05. 08:46
Ügyészségen támadja meg a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöki pályázatát a hírügynökség november végéig hivatalban lévő vezetője, Dorogi Sándor -tudta meg a Népszabadság. A jelenlegi elnök is indult a távirati iroda vezetői tisztségére kiírt versengésen, ám csütörtökön az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete (TTT) a vezetőváltás mellett döntött. Ezt Dorogi a döntés után öszszehívott értekezleten úgy kommentálta, hogy a politika, különösen a legnagyobb kormánypárt beleszólt a jelölésbe, szavait pedig azzal zárta: Isten óvja az MTI-t! Dorogi a napilap megkeresésére nem akart nyilatkozni arról, hogy milyen beadvánnyal fordul az ügyészséghez. A pályázók közül csütörtökön a pártdelegáltakból álló testület Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét, a Magyar Hírlap volt vezetőjét és a napilapot korábban szintén vezető Gazsó L. Ferencet, az Üzleti 7 főszerkesztőjét jelölte a posztra. Kettejük közül a hírügynökségi törvény alapján a kormányfő választja ki az elnököt, akit a köztársasági elnök nevez ki. A mandátum öt évre szól.

A két pályázatot már megküldték a Miniszterelnöki Hivatalba. A kormányszóvivő csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy Medgyessy Péter megismerkedik a két jelölt elképzeléseivel, és a törvényes határidőn belül meghozza döntését arról, melyiküket terjeszti elő az MTI elnöki posztjára. A hírügynökségi törvény ugyanakkor nem szab határt a döntésre- emlékeztet a napilap.