Mátyás
8 °C
11 °C

EU-s aggodalmak a csatlakozási kritériumokkal kapcsolatban

MTI
2002.10.08. 21:03
Magyarország továbbra is megfelel az EU-csatlakozás politikai kritériumainak - állapítja meg az Európai Bizottság idei országjelentése, amely az MTI értesülései szerint főként a korrupcióval, a romák társadalmi integrációjával, valamint a közigazgatási képességek egyes területeivel kapcsolatban fogalmaz meg aggodalmakat vagy fenntartásokat.

Az EU végrehajtó szerve hivatalosan szerdai ülésén hagyja jóvá a bővítési folyamat előrehaladását átfogóan értékelő stratégiai dokumentumot, valamint az egyes tagjelöltek felkészülését külön-külön is elemző jelentéseket. A biztosok kollégiuma elvileg még ekkor is bármely ponton módosíthat a szövegeken. Kiszivárogtatások szerint a Magyarországgal foglalkozó jelentés nyugtázni fogja, hogy a bérszerkezet átfogó felülvizsgálatának eredményeként tovább csökkent az állami és a versenyszférában elérhető keresetek közötti különbség. Megjegyzi viszont, hogy a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszerének a reformja még várat magára, és tényként állapítja meg: a romák továbbra is hátrányos megkülönböztetések áldozatai.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.