Judit
-2 °C
8 °C

Pongrátz bocsánatkérést akart Medgyessytől

MTI
2002.10.15. 16:25
A jelenleg Kiskunmajsán élő Pongrátz Gergely, az 1956-os forradalom egykori Corvin közi parancsnoka Medgyessy Pétertől várt volna bocsánatkérését a negyvenhét éve történtekért. Miután a kormányfő kijelentette, hogy nem párttag, ezért a politikai szervezet nevében nem nyilatkozhat Pongrácz távozott az '56-os szervezetek keddi parlamenti találkozójáról még annak érdemi megkezdése előtt, majd megkereste az MTI-t, hogy indokairól beszámoljon. Elmondta, hogy ő "forradalom leverőitől" akart a "bocsánatkérést kieszközölni", ám Medgyessy Péter kijelentette, hogy o nem azonosul azokkal, akik ezeket a bűnöket elkövették, o nem is tagja a Magyar Szocialista Pártnak, s ha o kérne bocsánatot, akkor az azt jelentené, hogy o azonosulna a bűnösökkel.

- Megkérdeztem, akkor most ki Magyarország miniszterelnöke, Medgyessy Péter vagy Kovács László, a magyar miniszterelnöknek nincs annyi hatalma, annyi ereje, hogy ezt keresztülvigye? - idézte fel. Megítélése szerint, akik ott voltak a teremben, és nem jöttek ki vele együtt, azok nem az eszméért, hanem csak a pénzért voltak ott. - Ezek eladják magukat, ezekkel én nem akarok azonosulni - jelentette ki Pongrátz Gergely.

Medgyessy Péter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón "jóízűnek" nevezte a találkozót, de a miniszterelnök ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy voltak zavaró momentumok is.