Miklós
-7 °C
2 °C

Kitüntették a hadkötelezettséget ellenzők vezetőjét

2002.10.22. 15:48
A honvédelmi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából a Honvédelemért kitüntető cím I. osztályát adományozta Farkas Henriknek, az indoklás szerint "a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként".

Farkas Henrik, nyilatkozata szerint örömmel és köszönettel vette át a kitüntetést. A gesztust Farkas jelzésértékűnek tartja. Szerinte azt jelzi, hogy, hogy a kormány elkötelezett az önkéntes haderőre való áttérésben, és a honvédelmi vezetés elismeri a HEL civil mozgalom tevékenységét. Az előző kisgazda honvédelmi vezetés korábban fegyelmit indított a HEL másik ügyvezetője, Szűcs Mihály alezredes ellen.

A HEL szándéka, célja a kényszersorozás mielőbbi felszámolása, és nem az önkéntes haderő megteremtése. Tagjaink között vannak pacifisták is, akik nem a hadsereg színvonaláért aggódnak. Ezzel együtt a HEL-nek a kényszersorozás megszüntetése elleni akciói a jelen hazai és nemzetközi helyzetben szükségszerűen a hivatásos haderő megteremtésének irányába mutattak.