Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Tizenötmilliárdos per indul a HM ellen?

Népszabadság
2002.10.24. 06:31
Tizenötmilliárd forintos kártérítési perrel nézhet szembe a Honvédelmi Minisztérium. A tárca ugyanis eredményt hirdetett áprilisban a katonai URH-rádiókra kiírt tenderben, a győztes norvég céggel viszont azóta sem kötötték meg a szerződést. Az ügyet közelmúltbeli látogatásán a norvég király is szóvá tette. A védelmi tárca a tenderen vesztes cégek által indított perrel indokolja az aláírás elmaradását.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megütközéssel vette tudomásul, hogy a norvég nagykövettel kötött megállapodása ellenére a Kongsberg a nyilvánossághoz fordult a tender ügyében - nyilatkozta Matyuc Péter, a HM kommunikációs főigazgatója. Az elhalasztott szerződéskötést most azzal indokolta, hogy a végeredményt a Közbeszerzési Döntőbizottság után bíróságon támadták meg a versenytársak. A per lezárását megvárja a miniszter, ha a bíróság ugyanis módosítaná a végeredményt, az a már megkötött szerződés esetén súlyos károkat okozhatna.

A főigazgató egyébként műszaki okokkal is magyarázza az aláírás elmaradását. Azt mondta: az előző kormány kapkodása miatt csak URH-rádiókra írta ki a tendert, miközben a honvédségnek rövidhullámon és ultrarövidhullámon egyaránt üzemképes eszközökre van szüksége, vagy legalábbis olyan cégre, amelynek termékei között mindkettő megtalálható. Ezeket a feltételeket a Kongsberg nem tudja teljesíteni.