Miklós
-7 °C
4 °C

Öt helyettese lehet Demszkynek

MTI
2002.10.26. 15:31
A fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció vezetőinek elképzelése szerint a korábbinál eggyel több, öt főpolgármester-helyettese lenne Demszky Gábornak a következő négy évben, közülük hármat a szocialisták jelölnének - derült ki Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András szavaiból, akik a két párt szombati koalíciós tárgyalása után nyilatkoztak az MTI-nek.

Bőhm András elmondta, az SZDSZ elfogadhatónak tartaná egy kiemelt hatáskörrel rendelkező főpolgármester-helyettesi poszt kialakítását, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a tisztséget Gy. Németh Erzsébet töltse be. Gy. Németh Erzsébet a "személyre szabott" SZDSZ-es javaslatot nem kívánta értékelni, szavai szerint ez a kérdés majd a további tárgyalások során dől majd el.

A szocialista frakcióvezető arról szólt, hogy az MSZP személyi változást akar a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszton. Indoklása szerint a változás szolgálná a kerületek és a főváros közötti, valamint a közgyűlésen belüli jobb együttműködést. Bőhm András ezzel szemben azt hangsúlyozta: a tárgyalásokon megerősítették, hogy a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszton nem látnak indokot a változtatásra