Árpád
-1 °C
9 °C

Húsz százalékkal emelte a parlament a családi pótlékot

2002.10.29. 18:20
Az Országgyűlés kedden módosította a családtámogatásról szóló jogszabályt. Ennek alapján szeptember 1-jéig visszamenőleges hatállyal 20 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege. A korrekció nyomán rendszeressé válik az augusztusban folyósított úgynevezett 13. havi családi pótlék kifizetése is. A családi pótlékra való jogosultság felső korhatára 23 évre emelkedik azok esetében, akik közoktatási intézményben tanulnak. A módosítás szerint a jövőben az eddig iskoláztatási támogatásként folyósított ellátás is családi pótlékként jár. Az anyasági támogatás összege 50 százalékkal emelkedik, de a növekedés mértéke ikergyermekek esetében 100 százalékos lesz. Az ikergyermekek után járó gyes összege is kétszeresére emelkedik. Az anyasági támogatással, valamint az ikerszüléssel kapcsolatos jogszabályok a jövő év elején lépnek hatályba.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.