Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

A romaszövetség feljelenti korábbi elnökét

MTI
2002.11.10. 20:28
A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége (MCDSZ) büntetőfeljelentést kíván tenni Náday Gyula, a szervezet korábbi elnöke ellen, mert a múlt héten szombaton megtartott közgyűlés felmentő határozata után továbbra is gyakorolta tisztét - tartalmazza az MCDSZ közleménye, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Farkas Elemér MCDSZ-elnök a közleményben kitér arra, hogy Náday Gyula "törvénysértő módon és jogtalanul hívott össze" választmányi ülést vasárnapra. Álláspontja szerint Náday Gyula ezzel a cselekményével a törvényesen megválasztott elnökség és más vezető tisztségviselők érdekeit megsértette, a küldöttközgyűlés határozatait figyelmen kívül hagyta. Náday Gyula korábban úgy tájékoztatott: a november 2-i küldöttgyűlésen megjelent választmány nem fogadta el a felmentését, a tagok kivonultak, így az értekezlet nem volt szavazóképes, ezért a szervezet ellenőrző bizottsága felszólította az elnökséget arra, hogy két héten belül hívja össze az országos választmányt vagy a küldöttközgyűlést.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!