Egymilliárdnál nagyobb kárt okozott az augusztusi árvíz

MTI
2002.11.13. 17:59
Az augusztusi árvíz 1 milliárd 50 millió forintos kárt okozott a magyarországi felső Duna-szakaszon az állami védművekben; ezek 30 százalékát már helyreállították - közölte az MTI-vel Baross Károly, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese az augusztusi árvíz tapasztalatait összegző szakmai tanácskozás alkalmából szerdán Győrött. Elmondta: a rendkívül nagy árhullám elleni védekezés rávilágított arra, hogy a vízkár-elhárítást újra kell gondolni. Az önkormányzati tulajdonban lévő védműveknél az eddigiektől eltérő állami szerepvállalást lenne célszerű bevezetni, az augusztusihoz hasonló nagy árvizek elleni védekezésre ugyanis a települések nincsenek felkészülve - mondta, hozzátéve: számolni kell azzal is, hogy egy-egy település hibás védekezése akár egy egész térséget is veszélyeztethet.