Miklós
-7 °C
4 °C

Kevesli az egészségügyi költségvetést a Fidesz

MTI
2002.11.15. 16:28
Nincs szó az egészségügyi szférára vonatkozó béremelésről, és a beígért hűségjutalom is elmarad - nyilatkozta a 2003-as központi költségvetés kapcsán Frajna Imre, a Fidesz egészségügyekkel foglalkozó országgyűlési képviselője. A Fidesz-frakció szerint jövőre tovább emelkedik a kórházak adósságállománya, ha a költségvetésből csak 2,6 milliárd forintot kapnak konszolidációs célokra. Selmeczi Gabriella és Frajna Imre szerint a kórházak adósságállománya most 25-30 milliárd forintra rúg. A Johan Béláról elnevezett népegészségügyi program költségigénye a szakma egységes álláspontja szerint legalább 10-20 milliárd forint lenne, ennek ellenére a jövő évi költségvetés erre a célra csak 2 milliárd forint támogatást tartalmaz - mondták el sajtótájékoztatójukon. Frajna Imre szerint elkerülhetetlen 2003-ban a gyógyszerkassza összegének emelése. Álláspontja alapján ha ez elmarad, akkor nem kerülnek be új gyógyszerek a támogatotti körbe, a betegek nem jutnak megfelelő segítséghez, illetve a gyógyszerárak drasztikus emelése tovább nehezíti majd az ellátásra szorulók helyzetét. Utalt arra is, hogy a tervezett számokból az látszik, nem teljesül Medgyessy Péter miniszterelnök ígérete a csontritkulásra alkalmazott gyógyszerek ingyenességével kapcsolatban.