Jászladány: felfüggesztették állásából az igazgatónőt

MTI
2002.11.20. 20:07
Felfüggesztették állásából a jászladányi önkormányzati általános iskola igazgatónőjét; a döntést nyilvános tárgyalás után, zárt ülésen hozta meg a fegyelmi bizottságként eljáró helyi képviselő-testület. Dankó István polgármester, a fegyelmi bizottság elnöke szerdán a Duna Televízió erről szóló tudósítását az MTI-nek megerősítette, és közölte, hogy a fegyelmi eljárásról, illetve a döntés okairól csütörtökön sajtótájékoztatón kíván részletesen beszámolni.

Vincze Ferencné, az iskola vezetője ellen az önkormányzat mint munkáltató, azért indított fegyelmi eljárást, mert megítélése szerint az igazgatónő nem hajtotta végre a képviselő-testület szeptember 2-án hozott határozatát. Ez arról szólt, hogy az önkormányzati iskolába szervezeti változtatás és átalakítás nélkül át kell venni az Oktatási Minisztérium és a megyei közigazgatási hivatal határozatai miatt működésképtelenné vált alapítványi iskola diákjait és tanárait.