Medgyessy Péternél tiltakoznak a Zala megyei bírák

Népszabadság
2002.11.26. 10:22
Határozatban tiltakozott a Zala megyei bírói tanács a bírák és a bírósági alkalmazottak jövő évi fizetésemelésének mértéke és módja miatt, s erről tájékoztatták az Országos Igazságszolgáltatási elnökét és a kormányfőt is. A zalai bírák önkormányzata felhívja a figyelmet arra, hogy a korábbi ígéretek szerint januárban egyszeri ötvenszázalékos illetményemelésre számíthattak, és ez jelent meg az EU országjelentésében is. Ilyen javaslatot azonban a kormány sohasem tett - közölte a Népszabadsággal Kurta János, a Nagykanizsai Városi Bíróság és a tanács elnöke.

A jövő júliusi, illetőleg novemberi 25-25 százalékos emelés azt jelenti, hogy 2004-ben a bírák javadalmazása körülbelül 13-14 százalékkal nő, ami a tanács szerint elfogadhatatlan. A testület ülésén szó esett a szokásos év végi jutalomról is, amely minden korábbinál szerényebb összeg, az illetmény húsz százaléka lesz, és a bírák emiatt is elégedetlenségüknek adtak hangot.