Árpád
-1 °C
9 °C

Feljelentenék a volt szegedi polgármestert

MTI
2002.12.12. 14:17
Kapcsolódó cikkek (1)
Nyelvpótlék jogtalan felvétele miatt a volt szegedi polgármester feljelentését kezdeményezi a Szegedért Egyesület civil szervezet elnöke. Csapó Balázs egyben önkormányzati képviselő a város közgyűlésénél. Elmondta, hogy a tudomására jutott információk szerint az előző polgármester, a fideszes Bartha László az elmúlt 4 évben nettó 435 ezer forint nyelvpótlékot vett fel, holott az erre jogosító nyelvvizsgával nem rendelkezik. A képviselő szerint a volt polgármester korábban ugyan úgy nyilatkozott, hogy adminisztrációs hiba történt, a pótlék folyósításáról nem tudott, s utóbb vissza is fizette az összeget, mégis "szándékos bűncselekmény elkövetéséről" van szó. Hozzátette: a nyelvpótlékot igényelni kell, az nem jár automatikusan. Csapó a Btk. egyik paragrafusára hivatkozva azt állítja, hogy Bartha csalást követett el. Bartha László elismerte, hogy jogtalanul kapta a nyelvpótlékot, de ezt azóta kamatostúl visszafizette Hozzáfűzte: nem állította soha, s nem is írt alá semmilyen nyilatkozatot arról, hogy lenne nyelvvizsgája. Bartha László Csapó Balázst "rutinszerű feljelentőnek" nevezte, aki - szavai szerint - az elmúlt négy évben egyszer sem kapott igazat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.