Az Alkotmánybíróság előtt az egyházfinanszírozás ügye

MTI
2003.01.06. 16:44
Az Alkotmánybírósághoz fordult Semjén Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn, kérve a kormány javaslatára tavaly decemberben elfogadott, egyház-finanszírozással kapcsolatos módosítás megsemmisítését. Az Országgyűlés a költségvetési törvény kapcsán, 2002. december 17-én fogadta el azt a módosítási javaslatot, amely szerint az egyházak hitéleti támogatásának állami kiegészítését a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásainak arányában - nem pedig a népszámlálás adatai, vagyis az eredetileg ez év elejétől hatályos rendelkezés alapján - osztják szét.

Semjén Zsolt három ok alapján kérte az Alkotmánybíróságtól a módosítás megsemmisítését. Álláspontja szerint a törvény említett passzusa diszkriminatív, mivel csak az szja-rendelkezőket veszi figyelembe, s így vagyoni helyzete alapján a társadalom többségét kizárja a közpénz elosztásából és ezzel alkotmányos joga gyakorlásából. A képviselő emellett úgy látja, hogy a törvényszöveg sérti a katolikus és a református egyház közjogi várományát, ezáltal a jogbiztonságot, s ez ellentétes a jogállamisággal. Semjén Zsolt harmadik okként - a vatikáni megállapodásra és annak kiegészítésére utalva - kijelentette: a rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközik, mert a szöveget a másik féllel való egyeztetés, illetve a másik fél hozzájárulása nélkül módosították.