Árpád
-2 °C
9 °C

Visszaszerezné székházát az FKGP

MTI
2003.01.13. 13:15
Mindenképpen vissza akarja szerezni a Független Kisgazdapárt fővárosi, Belgrád rakparti, korábban értékesített székházát a párt elnöke. Réti Miklós reményei szerint rövid időn belül megegyezhetnek az ingatlant tavaly megvásárló Szeremley Huba vállalkozóval arról, hogy a pártnak minimum 90 napja legyen a visszavásárlási jog érvényesítéséhez. Ha ez a megegyezés nem történik meg, készek akár pert is indítani, mivel véleményük és szakértői álláspontok szerint bőven az ingatlan értéke alatt értékesítették a Belgrád rakparti székházat - mondta a párt elnöke. Emlékeztetett rá, hogy mintegy egy éve 700 millió forintért adták el a székházat, amelynek egy mostani szakértői becslés szerint akkori értéke 1 milliárd 68 millió forint volt. Réti Miklós kitért arra, hogy állítólag született egy olyan szerződésmódosítás, amely ez év júliusáig lehetővé tenné a párt számára a székház visszavásárlását, de ezt a dokumentumot sehol sem találják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!