Ágnes
-13 °C
0 °C

A következő kormányülésen döntenek a Gripenekről

MTI
2003.01.24. 18:25
A következő kormányülésen dönt a kabinet a Gripen vadászrepülőgépekről szóló bérleti szerződés ügyében; pénteken a szerződés módosításáról szóló tárgyalások folytatására kapott felhatalmazást a honvédelmi miniszter. Juhász Ferenc a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előző kormány által megkötött szerződés módosításáról sikeresen folynak a tárgyalások. A modernebb repülőgépek 15,2 százalékkal kerülnének többe az eredeti szerződésben szereplő 108 milliárd forintnál, és a tíz évre szóló bérlet törlesztőrészletei is kedvezőbb körülmények között lennének fizethetők. A miniszter kiemelte: megvizsgálták azt is, hogy felbontható-e a szerződés, azonban erre nincs lehetőség, hiszen ez esetben a bérleti díj 60 százalékáig terjedő kártérítési kötelezettsége lenne az országnak.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!