Sikkasztással gyanúsítják Dunafalva polgármesterét

MTI
2003.01.29. 17:13
Sikkasztással gyanúsítják Dunafalva polgármesterét - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hortobágyi István őrnagy közölte: a dunafalvi polgármester ellen még 2001. nyarán indított nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya. A gazdasági bűnügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek a napokban küldte meg a rendőrség. Elmondta: a vizsgálat megállapításai szerint a polgármester 2001. júniusában egy gazdasági társaságnak 29 millió forintért értékesítette az önkormányzat egyik ingatlanát. A vevő kft. az önkormányzat részére részletekben fizette ki a vételárat, minden esetben a polgármesternek. A falu első embere az átvett összegről minden alkalommal átvételi elismervényt is adott, ám az önkormányzatnak a pénzzel nem számolt el, azzal sajátjaként rendelkezett. A nyomozás megállapította azt is, hogy az adás-vétel egy testületi ülés jegyzőkönyvére hivatkozó kivonat alapján történt, ám az iratban feltüntetett napon a közgyűlés nem hozott az ingatlan eladására vonatkozó határozatot.

A már az előző ciklusban gyanúba keveredett polgármestert a múlt év őszén lezajlott önkormányzati választáson három jelölt közül több mint 66 százalékos arányban ismét megválasztották a dunafalviak.