Sikertelen kezdeményezés a roma nagykoalícióra

MTI
2003.02.12. 18:45
A meghívott szervezetek közül csak a Lungo Drom (LD) képviselője vett részt - megfigyelőként - az Együtt Egymásért Roma Nagykoalíció (EERN) által szerdán Budapesten rendezett egyeztetésen. A találkozót azzal a céllal hirdették meg, hogy az egymással versengő szervezetek közös listát állítsanak a március 1-jén megismétlendő országos cigány elektori gyűlésre. Farkas Flórián nyitott a koalíciós tárgyalásokra, s még a választások előtt tárgyalni kíván az EERN vezetőivel - mondta el a tanácskozást követően Kiss Rita, az LD fővárosi megbízottja. A január végén, kilenc cigány szervezet által létrehozott EERN a közelmúltban fordult levélben a Demokratikus Roma Koalíciót alkotó három tömörülés (Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma, Magyarországi Roma Parlament), valamint a Lungo Drom vezetőjéhez, illetve Teleki Lászlóhoz, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkárához, egyeztetést kezdeményezve.