Becsületbíróság elé idézik Csurkát

MTI
2003.02.13. 13:58
Fegyelmi eljárást kezdeményeznek Csurka István ellen a Magyar Igazság és Élet Pártjának az elnökkel szembenálló vezetői. Bognár László alelnök csütörtökön közölte: feljelentést tesz a párt becsületbíróságánál, mert Csurka István pártelnök nem teljesítette az országos gyűlés határozatait. A politikus úgy fogalmazott: a MIÉP törvénytelenül és erkölcstelenül működik, Csurka Istvánt fizetett udvaroncok veszik körül. Utalt arra, hogy a pártelnök az elnökség hat tagját felfüggesztette, a MIÉP több városi és megyei szervezetében jogtalan kizárások történtek. Schuster Lóránt alelnök hangsúlyozta: a Csurka Istvánnal szembenálló vezetőségi tagok nem a Magyar Igazság és Élet Reform Tömörülés (MIÉRT) csoportosulásának tagjai. Közölte azt is, részt vesznek a szombaton civil szervezetek által tartandó budapesti béketüntetésen. A MIÉP Csurka Istvánnal szembenálló tagjai pénteken néma tüntetést rendeznek a VIII. kerületi MIÉP-iroda előtt.