Hajdú István elvállalná az ORTT-elnökséget

MTI
2003.02.18. 17:09
Kizárólag szakmai szempontok szerint, a megegyezés szándékával ajánlotta az MSZP az ORTT elnöki posztjára Kovács Györgyöt és Czeglédy Lászlót. Ezt Újhelyi István országgyűlési képviselő, a szocialista párt médiapolitikusa mondta kedden az MTI-nek. Szavai szerint a párt elnöksége konszenzust keresve ajánlotta az eddig szóba nem került két személyt. Az elnökség a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös döntését szeretné elősegíteni azzal, hogy más-más szakmai múlttal rendelkező személyeket ajánl - mondta Újhelyi István. Hozzátette: Ladvánszky Györgyöt, az MSZP eddigi elnökjelöltjét a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökének javasolják. Kérdésre válaszolva elmondta, a kuratórium tagjairól még nincs, de a héten várható döntés. Az MTI információja szerint nem zártható ki, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök nem az MSZP ORTT-elnöknek javasolt jelöltjeit fogja támogatni. A Mádl Ferenc köztársasági elnök által alkalmasnak tartott Hajdú István korábbi rádióelnök személyével kapcsolatban információk szerint komoly szakmai kifogások merültek fel, elsősorban a Vasárnapi Újság című rádióműsor miatt. Hajdú István korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, amennyiben felkérést kapna az ORTT elnöki tisztségére, elvállalná a megbízást.