Árpád
-1 °C
9 °C

Juhász az ellenzéket is le akarja vinni Taszárra

MTI
2003.02.18. 17:34
Az iraki önkéntesek kiképzésének körülményeiről tájékozódott kedden Taszáron az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és a magyar honvédelmi miniszter. Nancy Goodman Brinker és Juhász Ferenc a kiképzésparancsnok, David W. Barno tábornok vezetésével járta végig a kiképzési körzetet. Találkoztak az amerikai kiképzőkkel, valamint az iraki ellenállás önkénteseivel. A nagykövet asszony a látogatást követő sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a kiképzés résztvevőinek munkájáról, s örömét fejezte ki, hogy a magyar honvédelmi miniszter is jelen volt az eseményen. Juhász Ferenc a látogatás tapasztalatairól elmondta: alkalma volt személyesen, emberi oldalukról megismerni az arab önkénteseket. Szeretet, család, haza, ragaszkodás, demokrácia - ezek voltak megnyilatkozásuk kulcsszavai - összegezte érzelmi benyomásait a honvédelmi miniszter, aki úgy tapasztalta, hogy mindannyiukban az a vágy él, hogy tegyenek valamit Irakért, s örömmel veszik, hogy ebben részt vehetnek. Juhász Ferenc szólt arról, hogy a közeljövőben több - ellenzéki és kormánypárti - politikussal, a honvédelmi és külügyi bizottság tagjaival, országgyűlési képviselőkkel szeretne ellátogatni Taszárra. Ha ők is azt a benyomást szerzik, mint én, akkor együtt fogjuk közölni a társadalommal: itt civil kapcsolatokról szóló kiképzésről, a békéről van szó.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.