Szerdán újabb négypárti egyeztetés

MTI
2003.02.19. 00:03
A honvédelmi miniszter szerdára újabb négypárti egyeztetést hív össze, amelyen egyeztetni kíván a Fidesz-frakció által a Törökország megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban felvetett kérdésekről.

Juhász Ferenc erről kedd este nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Fidesz-frakció rendkívüli ülésén kinyilvánította: módosításokkal, de támogatni fogja a NATO-felkéréssel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot.

Közlése szerint az MSZP változatlanul azt szeretné, ha az Országgyűlés mielőbb napirendre tűzhetné ezt a kérdést, és ezért ennek módjáról is egyeztetni kíván a parlamenti pártokkal szerdán.

Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légifelderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot.

A kérések teljesítését egy héten át akadályozta Belgium, Franciaország és Németország, mondván: még nem merültek ki az iraki helyzet békés megoldásának lehetőségei, és addig nem szabad azt a benyomást kelteni, hogy már eldőlt a háború kérdése.

A Törökországgal kapcsolatos NATO-döntés végül február 16-án született meg. A védelmi tervező bizottságban, amelynek munkájában Franciaország 1966 óta nem vesz részt, a 18 szövetséges, köztük Magyarország képviselői határozták el - a többi közt -, hogy támogatást nyújtanak a szövetségesek részéről hadszíntéri légvédelmi eszközök esetleges törökországi telepítéséhez és a NATO integrált kiterjesztett légvédelmi rendszeréhez való kapcsolásához, valamint vegyi és biológiai védelmi eszközök esetleges törökországi telepítéséhez is.