Toleranciára nevelés interneten

MTI
2003.02.20. 13:35
Az internetet használja fel a toleranciára nevelésben az a program, amelyet egy szegedi és egy pécsi középiskolában indítanak hétfőn kísérleti jelleggel - a pedagógiai modellről csütörtökön Szegeden tartottak sajtótájékoztatót. A programot támogató Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára, Csepeli György elmondta, hogy az etnikai típusú konfliktusok mérséklését, a társadalmi tolerancia növelését szolgálja az E-tolerancia modell. Tájékoztatása szerint a középiskolákban oktatott történelem tantárgy XX. századdal foglalkozó fejezetét webalapra helyezik, kiegészítve romológiai ismeretekkel. Fél éven keresztül roma és nem roma középiskolás tanulókból álló csoportok ugyanazon képzésben részesülnek. A tananyagot úgy szerkesztették, hogy a csoportok egymás segítségére szoruljanak, közben a szakemberek folyamatosan vizsgálják a tanulók együttműködési készségét - fejtette ki az államtitkár. Szegeden a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban, Pécsen pedig a Gandhi Gimnáziumban indítják a kísérleti programot