Mária
-6 °C
-2 °C

Kuncze elnöki kabinetet alakított

MTI
2003.03.11. 22:32
Elnöki kabinetet és önkormányzati titkárságot hozott létre Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor a párt keddi ügyvivői testületi (üt) ülését követően az MTI-nek elmondta: a testület meghallgatta, és tudomásul vette a kedd délutáni koalíciós egyeztetésről tartott beszámolót. Szólt arról, hogy az üt elfogadott ügyrendje értelmében a grémium kéthetente fog ülésezni a jövőben. Kuncze Gábor közölte, hogy az üt-n bejelentette: Pető Iván frakcióvezető-helyettes, ügyvivő, illetve Horn Gábor koalíciós koordinációs államtitkár részvételével elnöki kabinetet hozott létre. Az elnök egyfajta tanácsadójaként működő csapat feladata különböző operatív döntések, illetve az üt ülések előkészítése. A szabad demokrata pártelnök jelezte: Gulyás József, országgyűlési képviselő, volt ügyvivő vezetésével önkormányzati titkárság felállításáról is döntött.

Kuncze Gábor megerősítette: sem az üt-n, sem a délutáni koalíciós egyeztetésen nem kerültek szóba az esetleges kormányzati személycserék. A megjelent találgatások károkat okoznak, mivel megnehezítik a miniszterek munkáját - állapította meg az SZDSZ elnöke, leszögezve: valamennyi szabad demokrata miniszterrel és államtitkárral elégedettek. Ehhez kapcsolódva leszögezte: semmilyen váltás nincs napirenden.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.