Judit
-2 °C
8 °C

Fidesz: Békés megyében korlátozzák a szólásszabadságot

MTI
2003.03.13. 15:28
A Fidesz Békés megyei elnöke szerint a megye kormánypárti vezetése korlátozza a szólásszabadságot. Domokos László csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján elmondta: az új megyei vezetés felmondta a helyi Csaba Televízióval korábban kötött szerződést, amelynek értelmében a tévétársaság teljes egészében, vágatlan formában közvetítette a megyegyűlésen elhangzottakat.

Az új közvetítési koncepció értelmében, amelyet a képviselők többsége jóváhagyott a közgyűlés március 7-ei ülésén, a Csaba Televízió a továbbiakban csak egy harmincperces, szerkesztett összeállítást juttat el a nézőkhöz. A megyei elnök szerint ezzel a gyakorlattal az önkormányzat vezetése korlátozza a nyilvánosságot, mert a nézők nem tudják eldönteni, hogy a számukra húsbavágó kérdésekben a politikusok közül kik képviselik érdekeiket, kik milyen álláspontot foglaltak el egy-egy vita során és hogyan szavaztak.

A Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Zoltán MSZP-s politikus szerint a Fidesz megyegyűlési képviselőinek tettei és szavai nem egyszer ellentmondanak egymásnak, szakadék tátong a testület ülésének közvetítéséről tett kijelentéseik és voksolásuk között. - A szóban élesen tiltakozó, de a voksoláskor tartózkodó képviselők nem mások, mint Domokos László, a Fidesz Békés megyei frakcióvezetője és helyettese Szelezsán Róbert - jelezte az MSZP-s politikus. Hozzátette: az új közvetítési koncepcióról szóló előterjesztés szavazásakor ugyanis a 36 jelen lévő képviselőből 33 támogatta, egy ellenezte azt, ketten pedig tartózkodtak.