Auguszta
5 °C
22 °C

Tomboló ítéletidő a Távol-Keleten

MTI
2000.08.28. 10:54
Már kilenc halálos áldozata van az Ázsia távol-keleti területein tomboló ítéletidőnek. A tájfunok, esőzések és földcsuszamlások miatt a dél-koreai Tedzson tartományban két áldozat a megáradt folyók hullámai között lelte halálát. A katasztrófában bizonyíthatóan még ketten haltak meg, négyen pedig eltűntek: ez utóbbiak között egy kilenc éves diáklány is volt. Az eső hatodik napja zuhog, víz alá került az ország sok vasútvonala, közútja és 260 lakóház. A hatóságok rendőri és katonai egységeket rendeltek a helyszínre. Becslések szerint a monszunesőzések Dél-Koreában összesen harmincmillió dollár kárt okoztak. A víz közel 14 ezer hektár rizsföldet árasztott el, a helyi lakosság pedig átmeneti szállásokon várja az ítéletidő elvonulását. Kínában a Tajvan felől érkezett Bilis tájfun okozott hatalmas károkat. Az Új Kína hírügynökség hétfői jelentése szerint a vihart kísérő áradásokban három ember vesztette életét. A tájfun 60 millió dollár közvetlen gazdasági kárt okozott. Thaiföldön szintén tájfun pusztított a múlt héten. Hétfői pekingi értesülések szerint a Kajemi nevű tájfun legalább hét ember életét követelte.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.