A MSZP Cavintont küld a Fidesznek az Irak-vita miatt

MTI
2003.03.25. 17:32
Az MSZP frakciója felszólítja Orbán Viktort, Németh Zsoltot és Simicskó Istvánt, hogy az iraki konfliktus kérdésében térjenek vissza a felelős politizáláshoz. Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ha azok a fideszes politikusok lennének kormányon, akik azt állítják, hogy Magyarország háborús fél, akkor ma magyar harcoló alakulatok lennének Irakban. Az MSZP-s politikus Orbán Viktor volt miniszterelnök, Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök és Simicskó István honvédelmi bizottsági alelnök korábbi nyilatkozataira utalva közölte: ha Orbán Viktor lenne a miniszterelnök és Németh Zsolt a külügyminiszter, akkor magyar katonák harcolnának az iraki sivatagban. Juhász Gábor a Népszava 2002. szeptember 12-i tudósítása alapján emlékeztetett Orbán Viktornak a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés nemzetközi konferenciáján tartott előadására, amelyben a volt kormányfő kijelentette: nem maradhatunk semlegesek az iraki kérdésben. Juhász Gábor Simicskó Istvántól, az előző kormány nemzetbiztonsági államtitkárától is idézett: "Magyarországnak erejéhez mérten részt kell vennie bármely csekély katonai kontingenssel mindazokban a konfliktusokban, amelyeket a NATO együttesen vagy akár az amerikaiak által vezetett bármilyen koalíció kezelni akar."

A szocialista frakcióvezető-helyettes közölte: hogy emlékeztesse Orbán Viktort, Németh Zsoltot és Simicskó Istvánt korábbi kijelentéseire, egy-egy darab Cavinton tablettát küld a fideszes politikusoknak. Juhász Gábor kifejtette: Irak kérdésében nemzeti konszenzusra van szükség, de ehhez az is kell, hogy a Fidesz politikusai "fejezzék be köpönyegforgatásukat" ebben a témában.