Judit
-2 °C
8 °C

Fideszesek nyertek pert Katona Béla ellen

MTI
2003.03.27. 22:39
A Fidesz- frakció sajtóirodájának tájékoztatása szerint a Fővárosi Bíróság II. és III. kerületi bírósága csütörtökön első fokú ítéletében elmarasztalta Katona Bélát. Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a szocialista politikus egy korább kijelentésével megsértette Selmeczi Gabriella, Frajna Imre és Varga Mihály jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait.

"A bíróság Katona Bélát a bíróság elégtétel adására kötelezte, és eltiltotta a további jogsértésektől. Emellett nem vagyoni kártérítést is megítélt" - áll a közleményben. Katona Béla az MTI érdeklődésére azt mondta, amíg nem olvasta el az ítéletet, addig nem kíván nyilatkozni, és csak az ítélet ismeretében dönti majd el, hogy fellebbez-e vagy sem.

Az MSZP országgyűlési képviselője 2001 május 11-én megtartott sajtótájékoztatóján az egészségügyi szakellátásról szóló törvény módosító javaslatairól történt szavazás kapcsán mondott véleményt a fideszes politikusokról.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.