A gazdák már csak a Fidesz tagozatában bíznak?

MTI
2003.03.28. 13:47
A jövő szombati gazdakongresszuson zászlót bont a közeljövőben néppárttá alakuló Fidesz gazdatagozata. Erről Faludi Sándor, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör Nemzeti Föld- és Gazdavédelmi Bizottságának elnöke beszélt pénteken, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Mint az MTI kérdésére elmondta, a Karcagon tartandó első magyar gazdakongresszuson 25-30 gazda alapító tagként kezdeményezi majd a tagozat megalakítását. Hozzátette, hogy ezzel a lépéssel a Fidesz május 17-i kongresszusához kívánnak hozzájárulni, amelyen várhatóan megtörténnek a néppárttá alakuláshoz szükséges alapszabály-módosítások.

Közölte azt is, hogy azok, akik május 17-e előtt aláírják a tagozat tagsági nyilatkozatát, szintén alapító tagnak fognak számítani. Hozzátette, hogy az előrejelzések szerint 10-15 országgyűlési képviselő is alá fogja írni a nyilatkozatot. Megjegyezte: a gazdatagozat megszervezésére Orbán Viktor volt miniszterelnök kérte fel őt. Nagyon sok jelzés jön a gazdatársadalomból, hogy olyan mélységű a csalódás a Független Kisgazdapárt elmúlt évtizedes tevékenysége miatt, hogy ma már csakis egy Orbán Viktor vezette, általa integrált néppárt ilyen tagozatában bíznak - tette hozzá.